Koronavírus idején: nagyot nőtt áprilistól a képviselők fizetése

Miközben más országok vezetői a járványra való tekintettel lemondanak fizetésük egy bizonyos hányadáról, Magyarországon emelt fizetések érkeztek a honatyák és -anyák számláira - írja az mfor.hu.
Szabó Zsuzsanna, 2020. április 18. szombat, 07:00
Fotó: MTI Fotó / Kovács Tamás

Még a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése előtt vezettük fel, hogy változik majd a parlamenti képviselők fizetése márciustól. 2018-ban a közszféra egyes ágazatának dolgozói után a képviselők saját fizetésük felzárkóztatását és rendezését is időszerűnek látták, ezért egy egyszeri augusztusi emelést követően az országos bruttó átlagbér éves változásához rögzítették a fizetést, ami a jelentős emelkedést jelentett a képviselők javadalmazásában - emlékeztet az mfor.hu.

Miután Magyarországon nem tudni egyelőre olyan lépésről, hogy a kormány a képviselői fizetéseket csökkentené, így Magyarországon április elején 11,4 százalékkal magasabb fizetést kaptak az állami vezetők. Nominálisan ez jelentős havi pluszt jelent esetükben.

A portál a parlament honlapján szereplő adatok alapján azt írja, a képviselői alapbér 989 700 forintról 1 103 400 forintra emelkedett, vagyis már nincs olyan képviselő a parlamentben, akinek kevesebb szerepelne a bérlapján egymillió forintnál. Ebből - a családi adókedvezmények nélkül - 733 761 forintot vihetnek haza, ami 75 610 forinttal több nettót jelent - írja az mfor.hu.

Annak, aki képviselői státusza mellett állandó bizottsági tag, 1 324 080 forint szerepel a bérlapján, aki két testületben vagy a törvényalkotási bizottságban tag, 1,5 milliónál többet keres. A frakcióvezetőknél kétszeres szorzót használnak, tehát a bruttó juttatás 2 206 800 forint lett, helyetteseik pedig 1,87 milliót keresnek.

Azok a képviselők pedig, akik egyben a kormány tagjai is (például Szjjártó Péter, Rogán Antal, Nagy István, Gulyás Gergely), ők mindkét posztért felveszik a juttatást. Összesen így havi 3 308 600 forintért végzi a munkáját, ebből családi kedvezmények nélkül minimum 2 199 824 forintot vihet haza.

Az mfor.hu ugyanakkor megjegyzi, hogy vannak olyan magyar települések - köztük fideszes vezetésűek is - ahol a vezetők lemondtak a tiszteletdíjukról a válságra való tekintettel. Ilyen például Berettyóújfalu, Komárom, Mezőberény, Eger.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

znojmo, 2020.04.18 08:39

Rohadékok. Béget a birkák kórusa ehhez is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2020.04.18 08:04

Beárazták maguknak előre a forint leértékelődést. Elvégre Brüsszelben mégis csak azzal lehet fizetni ha mennek bizonygatni hogy nem lopnak :)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Gabrielis, 2020.04.18 07:50

Kedves kommentelők nem szoktam és nem is szeretek trágárkodni, de basszák meg a magukat arohdék semmirekellő hazudozó és még nem tud mik, de felháborító. A világ legjobb munkahelye a parlament. Itt ugyan a MUNKAVÁLLALÓ mondja meg hogy mit mikor és mennyiért dolgozik. SOHA nem fogok nem hogy a Fidszre de egyetlen pártos seggnyalóra sem szavazni, csak és kizárólag függetlenre. Mert az összes aki ott űl ilyenkor dörzsöli a kezét és röhög a markába.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

BattMan, 2020.04.18 07:41

@Magenta:
Mit vártál az akasztófás Kövértől vagy a paraszt pofájú Orbántól. Magyarországon csak akkor lehet tisztulás, ha a Fidesz valamennyi tagja, gyerekei, unokái, rokonai, zsellérjei, szimpatizánsai Szibériába kerülnek életük végéig. Rühes egy népség. Egyébként szavazatvásárlás, lekenyerezés, " a tested és az agyad megvásárlása" történt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Magenta, 2020.04.18 07:15

Szegény képviselők! Ebben a felfokozott, drámai helyzetben úgy kellett nekik ez a fizetésemelés, mint egy falat kenyér.
Ez a cinizmus és az emberek tökéletes lenézése, semmibe vétele jellemzi a politikusokat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html