Gulyás Gergely: Közös teherviselésre kötelezünk másokat is - megadóztatják a boltláncokat és a bankokat

A kiskereskedelmi láncokra 36 milliárd forintos, a bankok pedig 55 milliárd forintos adót vet ki a kormány a járvány negatív hatásainak ellensúlyozására. Gazdaságvédelemre 1345 milliárd forint jut.
Csernátony Csaba, 2020. április 4. szombat, 12:09
Fotó: MTI Fotó / Soós Lajos

A járvány elleni védekezés eddig 380 milliárd forintba került - mondta Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a szombati kormányinfón, majd újabb intézkedéseket jelentett be.

A kormány szerint az eredményes védekezéshez szükséges védekezés érdekében átcsoportosításra volt szükség a költségvetésben és a kabinet létrehozta a járvány elleni védekezést célzó és a gazdaságvédelmi alapot.

Közös teherviselésre fogunk kötelezni másokat is. Így a politikai pártokat, a multinacionális kereskedelmi láncokat, a bankokat és az önkormányzatokat is - fogalmazott a miniszter.

A pártoknak a költségvetéstől kapott támogatások 50 százalékát kell befizetniük, ez mintegy 1,2 milliárd forintot jelent. A multinacionális kereskedelmi láncoktól 36 milliárd forintos különadót vár a kormány. A bankoknak 55 milliárd forinttal kell hozzájárulniuk a járvány elleni védekezéshez. Az önkormányzatoknak a gépjárműadó-bevételüket kell betenniük az alapba, ez a miniszter szerint 34 milliárd forintot jelent.

A járványvédelmi alapba összesen 663 milliárd forint kerül - mondta Gulyás Gergely. Ebből a járvány elleni védekezés központi tartaléka 378 milliárd forint, ez azonban egy felülről nyitott előirányzat.

Ezek az intézkedések április 15-től vagy május 1-jétől hatályosak.

Az egészségügyi dolgozók egyszeri bruttó 500 ezer forintos támogatása nagyjából 70 milliárd forintba kerül a büdzsének, ezen felül az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók 20 százalékos béremelést kapnak novembertől.

Az eddig bejelentett, válságkezelési célú gazdasági intézkedések mintegy 380 milliárd forint mínusz jelentettek az államnak, a járulékok elengedése nagyjából 100 milliárd forint kiesést okoz.

A miniszter beszélt arról is, hogy összesen 1345 milliárd forint jut majd gazdaságvédelemre, az egyik legfontosabb cél pedig az, hogy mindenki megtarthassa a jelenlegi munkahelyét.

Eddig nagyjából harmincezerrel nőtt eddig a munkanélküliek száma, bár ennél többen veszthették el az állásukat, azonban voltak, akiknek sikerült máshol elhelyezkedni. Eközben azonban nagyot csökkent a szabad állások száma. Április kezdete óta a kabinet becslése szerint naponta mintegy 4 ezer fővel nő a munkájukat elvesztők száma.

A tervek szerint a gazdaságvédelmi csomagot Orbán Viktor kormányfő hétfőn jelenti be, majd kedden a részleteket Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ismerteti. Kedden tárgyal a jegybanki intézkedésekről és tesz bejelentést az MNB monetáris tanács a - derült ki Gulyás szavaiból.

A kancelláriaminiszter szerint a teljes gazdaságvédelmi csomag a magyar GDP 18-22 százalékát fogja érinteni Gulyás szerint. Mivel a 2019-es magyar GDP 46 767 milliárd forint volt, ez körülbelül 8400 és 10 300 milliárd forint közötti összeget jelent.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix7, 2020.04.05 15:34

@znojmo:
Majom úr, kuss!
:D
Megfogadtad, hogy nem ugatsz vissza!
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix7, 2020.04.05 15:34

@Koronat_Orsosra_Mozgalom_2:

Hát igen, köszönhetően a gazdáidnak, boxoscsicska!
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2020.04.05 15:31

Hány krikszhét lehet? Punnyad a büdös és szarszagú odujában és írogat ez rühes kommunista fideszes állat!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.04.05 15:28

@krix7: "82%-ról 66-ra CSÖKKENT"

Ja értem, akkor már csak 30 évig kell hatalmon maradnia a boxos gazdádnak és már utol is érjük Romániát, ugye seggnyaló féreg? Föltéve persze hogy Románia ölbe tett kézzel ül ezen évtizedek alatt, buzeráns cigánycsicska...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2020.04.05 15:15

Most, ugye jól bespájzolt a gerinctelen fidesznyik orbánia és felkészült a válságra?
Ugye nem lőtték el a puskaport már az elmúlt 5 évben, amikor nagyon kedvező világpiaci helyzet és alacsony kamatkörnyezet volt mindenütt?
Ugye volt tartalék az oktatásban és az eü rendszerben is, ha már béreket nem nagyon emeltek bennük?!

Ugye nem igaz, hogy 55%-kal nőtt a magyar államadósság, ha már 3.000 mrd Ft-ot eltüntettek, amit 1998-2010 között rakott félre a magyar társadalom?

Ugye s.ggh.lye trollok nem írogatnak ide?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html