Kovács Zoltán: hétfőtől hatályosak a miniszterelnök által bejelentett új szabályok

Hétfőn nulla órától lesznek hatályosak az Orbán Viktor miniszterelnök által a koronavírus-járvány elleni védekezésben szerdán bejelentett változások - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az M1 csatornán.
Szabó Zsuzsanna, 2020. április 29. szerda, 22:13
Fotó: AFP

Kovács Zoltán az MTI szerint felhívta a figyelmet, hogy az ellenőrzések továbbra is folytatódnak. A mostani hosszú hétvégén pedig a településvezetőknek még lehetőségük lesz arra, hogy akár szigorúbb intézkedéseket is bevezessenek.

Május 4. fordulópont lehet, nemcsak azért, mert új szakaszába lép a védekezés, hanem azért is, mert az élet újraindítása "mindannyiunk által vágyott", a magyar gazdaság szempontjából is fontos lépés. A konkrét szabályokat a következő 1-2 napban közlik, és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is ismertet részleteket csütörtökön - tette hozzá Kovács Zoltán.

Budapest egésze és az agglomeráció egyes részei számítanak a járvány gócpontjának, a fertőzések mintegy 60 százalékát itt regisztrálták, ezért is indokolt, hogy a védekezés második szakaszában elválasszák egymástól a leginkább fertőzött területre és a vidéki Magyarországra vonatkozó szabályokat - emelte ki az államtitkár.

Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy

az élet újraindításával növekedhet a fertőzöttek száma.

A magyar egészségügyi ellátórendszer mostanra felkészült arra, hogy akár betegek tömegeit is ellássa - tette hozzá. Ha a betegek számában, vagy a fertőzés terjedésében bármilyen változás állna be, felülírhatják a szabályokat. Nemcsak kéthetente, hanem naponta, óráról órára figyelemmel kísérik a számok és a helyzet változását - mondta.

Az államtitkár kijelentette: Nyugat-Európa egyes országaiban késve hozták meg a védekező intézkedéseket. A Magyarországon bevezetett korlátozások szerinte azért is voltak enyhébbek, mert kellő időben hozták meg a szükséges intézkedéseket, így sikerült kontroll alatt tartani a betegség terjedését.

Orbán Viktor szerda este jelentette be a Facebook-oldalán, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszába lép. Az idősek és a legfertőzöttebb területen élő honfitársak feszes védelmét továbbra is fenn kell tartani. Budapesten és környékén a kijárási korlátozások érvényben maradnak. Vidéken a kijárási korlátozás helyébe új védelmi intézkedések lépnek. Példaként említette, hogy az üzletek időkorlátozás nélkül kinyithatnak. Az éttermek, kávézók teraszai és kerthelyiségei megnyithatnak. A szabadtéri strandok látogathatóak lesznek. A 1,5 méteres védőtávolság betartása és az arc eltakarása vagy maszk viselése azonban az üzletekben és a tömegközlekedési járatokon kötelező lesz. Az idősek védett időzónájára vonatkozó intézkedéseket fenntartják.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.04.29 22:29

Kijátszottátok magatokat, hülyegyerekek? Vagy kezdett elfogyni a pénzecske, amiből eltartunk titeket?

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html