Folytatódik a kisemmizettek kisemmizése

Hiába emeli meg a kormány négy év után a közmunkások bérét, ez közelében sincs az elmúlt évek inflációjának. Az élelmiszerek drágulásától még nagyobb a lemaradás.
Komócsin Sándor, 2021. február 8. hétfő, 09:41
Fotó: Napi.hu

A kormány négy év után március 1-től minimálisan megemeli a közmunkásbéreket, de úgy, hogy még az inflációt sem pótolja a többletpénz - írja a Népszava. Így a közmunkások 81 530 forint bruttó bére a jövő hónaptól 85 ezer forintra nő, míg a szakképzettséggel rendelkező közfoglalkoztatottak az eddigi 106 555 forint helyett 110 815 forintot kapnak.

Sokkal többet mondanak a nettó összegek. Eddig nettó 54 217 forintot kaptak kézhez a közmunkások, a szakképzettek közmunkásbére pedig nettó 70 859 forint volt. Ez most nagyjából kétezerrel lesz több. Ezzel szemben ha megnézzük, mekkora volt az infláció az utolsó emelés óta eltelt négy évben, könnyű belátni, hogy gyakorlatilag semmit nem ér a béremelés.

A fogyasztói árak ez alatt az időszak alatt a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 11,9 százalékkal emelkedtek. A közmunkások pénzéért már 2017-ben is csak a legalapvetőbb élelmiszereket lehetett megvenni, amelyek drágulása 19,6 százalékra jön ki, vagyis innen nézve ötödével kevesebbet ér a közmunkásbér mint négy éve.

HOZZÁSZÓLÁSOK