Lakat alatt a volt MNV-vezér (részletes)

Őrizetbe vette Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egykori igazgatóját a Központi Nyomozó Főügyészség - értesült a Magyar Nemzet Online.
NAPI, 2010. augusztus 31. kedd, 14:46
Fotó:

A vádhatóság a sukorói üggyel kapcsolatban folytatja jelenleg is a volt MNV-vezető kihallgatását. A nemzeti vagyonkezelő a gyanú szerint jogszabályellenesen cserélte el a Velencei-tó partján fekvő, 70 hektáros, állami tulajdonban lévő földterületet egy izraeli-magyar állampolgárságú személy két, Pest megyei ingatlanával. Az ügyben a főügyészség is nyomoz. A vádhatóság szerint az államot közel másfél milliárdos kár érte az ügylet miatt.

A főügyészség által később kiadott közlemény szerint nemcsak Tátrait, de Császy Zsoltot, az MNV Zrt. volt értékesítési igazgatóját is őrizetbe vették.

A főügyészségünk munkatársai ugyancsak a mai napon házkutatást tartottak az említett személyek lakásaiban - ahol okiratokat és számítógépeket foglaltak le -, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket az ügyben.

A megalapozott gyanú lényege szerint a Magyar Állam képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2008. július 30-án csereszerződést kötött egy külföldi befektetői csoport képviselőjével. A csereszerződés tárgyát az állami tulajdonban lévő Sukoró külterületi ingatlanegyüttes, illetve az említett személy tulajdonát képező Albertirsa és Pilis külterületén található egyes ingatlanok képezték.

A felek a szerződésben az állami tulajdonú ingatlanok összértékét - valótlanul - 1,084 milliárd forintban, a magánszemély tulajdonában lévő ingatlanok összértékét - ugyancsak valótlanul - 787,4 millió forintban határozták meg. A szerződés arról is rendelkezett, hogy az ügyletben érintett magánszemélynek 296,6 milli forint értékkülönbözetet kell megfizetnie.

A csereszerződést a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács 2008. július 30-ai határozata alapján az MNV Zrt. képviseletében Tátrai Miklós vezérigazgató - aki a Tanács tagjaként maga is részt vett a döntésben - írta alá, míg jogtanácsosként Császy Zsolt értékesítési igazgató ellenjegyezte.

A csereügylet előkészítésében mindketten részt vettel, melynek során visszaélésszerűen alkalmazták az állami vagyonról szóló törvény és a Nemzeti Földalapról szóló törvény egyes rendelkezéseit, megszegték az MNV Zrt. több belső utasítását, valamint az ésszerű gazdálkodás követelményeit.

Az eljárás eddigi adatai alapján a csereszerződéssel érintett Velencei-tó melletti, 70 hektárt meghaladó sukorói terület - csereszerződés időszakára eső - összértéke 1 milliárd 818,3 millió forint.
Ezzel szemben a csereszerződésben ezen sukorói területet 1 milliárd 84 millió forintban számították be. A csereszerződésben megjelölt és az ügyben kirendelt szakértő által meghatározott érték különbsége: 734,3 millió forint.

A csereszerződéssel érintett albertirsai és pilisi ingatlanok összértéke - az eljárás adatai szerint - mintegy 193,8 millió forint (amelyből 15,1 millió forint értéket képvisel a 4. számú főút Monor-Pilis elkerülő szakaszának nyomvonalával érintett terület).
Ezzel szemben a csereszerződésben ezen albertirsai és pilisi ingatlanokat összesen 787,4 millió forintban számították be.
A csereszerződésben megjelölt és az ügyben kirendelt szakértő által meghatározott érték különbsége: 593,5 millió forint.

A csereszerződésben a sukorói területek 734,3 millió forinttal alulértékeltek, míg az albertirsai és a pilisi ingatlanok 593,5 millió forinttal túlértékeltek voltak.
A csereügylet során összesen 1 milliárd 327,8 millió forint értékkülönbség állapítható meg.

Az eljárás jelen adatai szerint Császy és Tátrai kötelességszegő magatartása folytán a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő olyan szerződést hagyott jóvá, melynek teljesedése esetén az államot 1 327 513 077 forint vagyonvesztés éri. A csereszerződés alapján a tulajdonos-változásnak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére még nem került sor.

Tátrai és Császy egyaránt panaszt jelentett be az őrizetbe vételi és a házkutatási határozatok, valamint a megalapozott gyanú közlése ellen. Tátrai
Miklós vallomást tett, míg Császy Zsolt élt a hallgatás jogával. A gyanúsítottak tagadták a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését - közölte a főügyészség.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

sirásó, 2010.09.05 13:10

csak repkednek az eltüntetett milliárdok, itt 1-2, malévnál 25, moszkvában 10, stb, stb, a sor szinte végtelen!
és eljútunk oda, hogy néhányszáz millió már említésre sem érdemes! a milliós eltüntetés pedig napi rutin!
mára kiderült csak ott nics korrupció, lopás, stb., ahol még nem ellenöriztek!
mára világossá vált, hogy a hazai kkv-k képtelenek annyi adót és járulékot fizetni, amennyit döntéshozó vezetőink el ne tüntetnének!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html