Várható időjárás az ország területén péntek estig: A Dunától keletre többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, míg a Dunántúlon főként fátyol- és gomolyfelhők lesznek az égen, utóbbiak éjjel feloszlanak.

Elsősorban a Tiszántúlon és Borsodban lehet helyenként kisebb eső, zápor. Pénteken napközben az Alföldön is egyre nagyobb területen szakadozik, majd csökken a felhőzet, legtovább a Tiszántúl déli részén lehet erősen felhős idő, másutt a napsütés mellett fátyol- és gomolyfelhők lesznek az égen. Számottevő csapadék nem várható.

Éjjel a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás, majd pénteken napközben főként a Dunántúlon és a keleti országrészben ismét többfelé megélénkül, néhol esetleg megerősödik az északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 22 és 27 fok között alakul.

Időjárási helyzet Európában:

Kontinensünk nyugati, délnyugati felén egy anticiklon hatására csendes, nyugodt, jellemzően csapadékmentes az idő. Ezzel szemben a skandináv államokban és a balti térségben egy légörvény hatására sok a felhő, és többfelé esik az eső, záporeső. A Kárpát-medence keleti részén egy magassági ciklon hatására szintén csapadékos, az átlagosnál hűvösebb az idő.

Európa legnagyobb részén viszonylag kiegyenlített a hőmérséklet, például csütörtök reggel Budapesten hűvösebb volt, mint a kontinens egyik legészakibb nagyvárosában Murmanszkban, ahol - az év ezen időszakában - éjfélkor is süt a nap. A legtöbb helyen 15 és 25 fok közé melegszik fel a levegő a délutáni órákra. Igazi kánikula elsősorban az Ibériai-félszigeten és a kontinens keleti határvidékén fordul elő, utóbbi helyeken 40 fok körüli hőmérsékletet is mérnek.

A Kárpát-medence keleti részének időjárását egy délkelet felé távolodó magassági hidegcsepp alakítja, míg a nyugati tájak fölött anticiklon hatása érvényesül.