Lemondott Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke

Lemondott a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöki tisztségéről Rozgonyi Krisztina, aki június végén távozik az intézmény éléről - jelentette be az elnök, akinek államtitkári besorolása volt.
Diószegi József, 2010. június 15. kedd, 13:15

Ezzel együtt az NHH Tanácsi tagságáról is lemondott az elnök, akinek kinevezése 2013. december 31-ig szólt.

Rozgonyi Krisztina 2010. február 1-től állt az NHH élén, azt megelőzően 2004-től a tanács tagja volt, 2006-től pedig az NHH alelnöke volt, Pataki Dániel elnök mellett, aki 2009. december végén mondott le a tisztségről.

A távozás körülményeit az elektronikus hírközlésről szóló törvény szabályozza. A hatályos jogszabály szerint az, aki három évnél hosszabb ideig töltötte be a tanácsi tisztséget, az egy évig nem helyezkedhet el olyan területeken, amelyet a hatóság szabályozott, s ennek „fejében" az említett 12 hónapra az alapbér megilleti a volt tanácstagot.

Rozgonyi jogi, médiajogi, közgazdasági diplomával rendelkezik, s 15 éve van ezen a területen.

HOZZÁSZÓLÁSOK