Lenyomják a vállalkozások torkán a kamarai tagságot?

Már közigazgatási egyeztetésen van a kötelező kamarai tagságot is tartalmazó új kamarai törvény - tudta meg a Világgazdaság a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökétől.
NAPI, 2011. május 2. hétfő, 08:24
Fotó:

A napilap úgy tudja: a kamarai tagdíj jelképes összeg, évente ötezer forint lenne minden magyarországi vállalkozásnak. Információik szerint az új törvény jövő január 1-én lépne életbe.

A Parragh László, a MKIK elnöke a Világgazdaságnak azt mondta, hogy a dokumentum gyakorlatilag egy kerettörvény: rögzíti a legfontosabb jogosítványokat, de sok részletet nyitva hagy, azzal a szándékkal, hogy amikor a politika át akar adni egy-egy feladatot, hatáskört, jogosítványt a kamarának, akkor azt be lehessen illeszteni a jogszabályba.

 

A vállalkozók nem akarnak kötelező kamarai tagságot
A GKI Gazdaságkutató Zrt. által nemrégiben publikált felmérés azt mutatta ki, hogy a cégek összességében nem értenek egyet a kamarai tagság kötelezővé tételével. A GKI a 250 millió forintot meghaladó éves nettó árbevételű cégek körében végezte a felmérést, 1200 vállalatvezető megkérdezésével. Ebben a gazdaságkutató a következőképp összegezte az eredményeket: ha tekintetbe vesszük, hogy a megkérdezett vállalkozói kör a nagyobb cégeket tömöríti, s a kisebb cégek valószínűleg még kevésbé tartják fontosnak a kamara tevékenységét, megkockáztatható az a kijelentés, hogy a kötelező kamarai tagságot - a jelenlegi kamarai vezetőktől eltérően - a vállalkozók nem támogatják.

HOZZÁSZÓLÁSOK