Londoni elemzők szerint is csalódhatnak Matolcsyék

Semleges pénzügypolitikai alapállást indokolnak a magyar jegybank részéről a gazdasági alapmutatók, és már vannak is jelei a váltásnak az eddigi szigorító álláspont után - állapították meg keddi helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők. Az új tagokra is fegyelmező erővel hathat az infláció.
MTI-Eco, 2011. február 22. kedd, 16:31
Fotó:

A Bank of America-Merrill Lynch elemzői úgy értékelték, hogy az MNB monetáris tanácsa a döntéshez fűzött közleményében az eddigi héja állásponttól eltávolodva máris semlegesebb hangvételre állt át.

Neil Shearing, a Capital Economics úgy vélekedett, hogy Simor András sajtótájékoztatójának retorikája markánsan különbözött a tavaly év végi hasonló nyilatkozatokétól. A retorikai váltást részben magyarázhatja a vártnál sokkal enyhébb januári inflációs adatsor, de az elemző szerint ennél jelentősebb tényező, hogy a közfinanszírozási rendszer strukturális átalakításának kormányzati tervei hozzájárultak a költségvetési és a politikai kockázatok mérsékléséhez az elmúlt hetekben. Ez enyhítette a forintra - és így a monetáris tanácsra - nehezedő nyomást is - vélekedett a Capital Economics londoni elemzője.

Az új összetételű monetáris tanács kapcsán a Barclays Capital felzárkózó piaci szakértői nem tartják valószínűnek a radikális pénzügypolitikai irányváltást. A tagok kinevezési rendjének módosulása nyomán ugyan lehetséges, hogy a kormánynak nagyobb befolyása lesz a kamatdöntő szavazásokra, de az MNB megbízatása az infláció mérséklésére szól, és ennek fegyelmező erővel kell hatnia az új tagokra is.

 A Barclays Capital szerint ha a befektetők úgy érzékelik, hogy a magyar pénzügypolitika helytelen irányú fordulatot vesz, a forint nyomás alá kerülhet, aminek viszont negatív következményei lehetnek a kormány politikai támogatottságára. 

A Goldman Sachs elemzői szerint ha az alapkamat az új tagok belépése után azonnal csökkenne, akkor sérülhet az MNB pénzügypolitikai testületének hitelessége, és felerősödnének a tanács függetlenségével kapcsolatos aggodalmak is. Ez a forint gyengülését eredményezhetné, ami nehezebbé tenné az infláció kordában tartását, és emelkedne a háztartások devizaalapú hiteleinek adósságszolgálati költsége is.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

megalodon, 2011.02.22 18:17

Ha erős a forint akkor nem megy az export vagyis nem kell magyar munkaerő helyette más nemzetek által előállított termékek fognak sorakozni mind az Eu mind a magyar áruházak polcain..ez ennyire brutálisan egyszerü....márpedig a magas alapkamat erősíti a forintot és persze ezáltal csökkenti az inflációt is... vagyis most akkor mi a jó - magasabb infláció, gyengébb forint viszont megy ki az áru külföldre...és kevesebb jön be..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html