A médiapiac 50 szereplőjének adatait vizsgálta a magyar médiaszektor első kockázati térképe. A CMG kockázatkezelési csapatának célja az volt, hogy górcső alá vegye a folyton szűkülő piaci lehetőségekről, csökkenő reklámpiaci bevételekről panaszkodó szektor helyzetét - írta a cég közleménye. Az elemzők szerint a cégkockázatok nem aggasztóak a szektoron belül.

28 médiaügynökség, 8 print-, 6 TV-, 3 rádió- és 2 online társaság adatai alapján készült el a magyar média első, 2011-es évi kockázati térképe. A print média kockázati térképén magas kockázatot egyedül a veszteségesen működő - egyébként stabil tulajdonossal rendelkező - Népszabadság képvisel az értékelt pénzügyi mutatók alapján. A szintén negatív eredményt elérő médiaóriás, a Sanoma pedig egy egyszeri befektetés következtében került a piros zónába. A tévétársaságok közül a Tv2 és a tematikus kábelcsatornákat üzemeltető Chello mutat jelentős veszteséget, a Chellónál a rossz eredmény azonban a piacépítéshez kötődő korábbi beruházásaihoz kapcsolódik. Mind az Origo, mind az Index, pusztán a pénzügyi adatokat figyelembe véve magas kockázati tartományba esik, azonban az Origo esetében a T-Csoport, az Index esetében pedig a néhány éve a tulajdonosi körbe lépett erős pénzügyi befektető nyújt garanciát a stabil működésre. A médiaügynökségek térképe mutatja a legegységesebb képet; 2-3 társaság kivételével mindegyik cég közepes, vagy alacsony kockázati besorolást kapott.

A print média kockázati térképe

Forrás: CMG

A kockázati térkép azt mutatja meg, hogy a médiapiac meghatározó szereplői közül melyik társaság a legerősebb, kiknek gyengébbek a számaik. A kockázat növekedése ebben az esetben nem konkrét fizetésképtelenségi kockázatot jelent, hanem az átlagosnál gyengébb pénzügyi mutatókat. Az, hogy az eredmények nem konkrét csődkockázatra utalnak, annak köszönhető, hogy a cégek mögött jellemzően erős szakmai vagy pénzügyi befektetők állnak. Az elemzett társaságok a vizsgált időszakban általában alacsony, de még elfogadható eredményességgel dolgoztak, többnyire stabil volt a működésük, finanszírozásukban pedig jelentős részt vállaltak tulajdonosaik, banki eladósodottságuk mértéke elenyésző volt.

"A nemzetgazdasági ágazatok között a média kockázati szempontból a kevésbé kockázatos szektorok közé tartozik" - mondta Schmidt Ákos, a Credit Management Group (CMG) ügyvezetője. A szakember a megállapítását azzal indokolja, hogy mind eredményesség, mind általános pénzügyi mutatók tekintetében a piaci szereplők jellemzően stabilan gazdálkodtak az elmúlt években, jelentős szereplő nem vonult ki a piacról (legfeljebb felvásárlások zajlottak az ágazatban), illetve nem szembesülhettünk tömeges felszámolásokkal és csődeljárásokkal sem az ágazatban.

A CMG a médiapiaci cégek nyilvános gazdálkodási adatit vette alapul (2008-tól 2010-ig a cégbíróságra leadott éves beszámolók, mérlegek, eredmény-kimutatások, kiegészítő mellékletek, könyvvizsgálói záradékok). Ez alapján három csoportot hoztak létre: alacsony, közepes és magas kockázatú vállalatokét. "A médiaipar viszonylagos stabilitása véleményem szerint a változó piaci környezetre adott gyors reakcióknak, a stabil tulajdonosi háttérnek és a nemzetközi know-hownak köszönhető." - teszi hozzá a CMG ügyvezetője.

A CMG szerint a cégkockázatok a 2012. évi bevételi várakozások mellett sem aggasztóak annyira, ennek pedig az a legfőbb oka, hogy a 2009-2010. évi sokk kezelésében az ágazat jelentős része jól vizsgázott.

Az online média kockázati térképe

Forrás: CMG