A pályázók közül szakmai bizottság választja ki azokat, akik öt-öt hónapos szakmai gyakorlatot szerezhetnek előbb egy külföldi uniós tagállamban, aztán Magyarországon.


A pályázatok összesítéséből kiderül, hogy a jelentkezők egyötöde szívesen dolgozna a jövő év elsejétől felálló budapesti és a megyei kormányhivatalokban. Háromszázan a jelentkezők közül már jelenleg is rendelkeznek tisztviselői státusszal, az ösztöndíjra ugyanis nemcsak frissen végzettek, hanem már jelenleg a közigazgatásban dolgozó fiatal diplomások is pályázhattak.


A kormány a szeptemberben tartott első Kormányzati Karrierexpón hirdette meg a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Programot. A 300 nyertes pályázó január elsején kezdheti meg gyakorlatát egy külföldi közigazgatási intézményben, majd a hazai közigazgatásban.


A résztvevőknek egy e-learning-képzést is teljesíteniük kell, mielőtt megkezdik kormánytisztviselői karrierjüket. A jelentkezők vállalják, hogy legalább 2-3 évig a hazai közigazgatásban maradnak, és a külföldön megszerzett tudásukat itthon kamatoztatják.