Matolcsy: jelentős eredményeket ért el Magyarország

Két történelmi jelentőségű európai uniós reform kivitelezésében ért el jelentős eredményeket az EU e hónap végén leköszönő magyar elnöksége Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint.
MTI-Eco, 2011. június 21. kedd, 16:07
Fotó:

Az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága előtt a féléves magyar elnökséget értékelve a miniszter kifejtette: ez a két reform a nemzetközi gazdasági válságra adott átfogó válasznak mondható európai szemeszter, valamint az uniós tagországok közti koordináció megerősítését célzó gazdasági kormányzás volt.

Matolcsy György szerint elmondható, hogy az első európai szemeszter a pénzügyminiszterek előző napi tanácskozásán született döntésekkel befejeződött, a gazdasági kormányzás terén pedig az elnökség elérte, amit elérhetett, már csak az Európai Parlament - rövid időn belül várt - végső jóváhagyására van szükség.

Utóbbival kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a pénzügyminiszteri tanács hétfőn jóváhagyta a hat új uniós jogszabálynak azt a kompromisszumos tervezetét, amely már az EP módosító javaslatait is figyelembe vette. Hangoztatta, hogy a csomag jóváhagyási folyamata immár csak "egy centiméterre" van a befejezéstől, és kérte az EP-t, hogy szavazza meg a tervezeteket.

A parlament módosításai javították az eredeti tervezetet - szögezte le a miniszter. Hangoztatta: az uniós intézmények közös célja, hogy a jövőben minimalizálhatók legyenek a gazdasági sokkok. Egy képviselői felszólalással egyetértve rámutatott: az unió hitelessége is tét ennél a szabályozásnál.

Az idén először lebonyolított európai szemeszter lényegi része - a magyar elnök tájékoztatása szerint - azzal zárult, hogy a pénzügyminiszteri tanácsban jóváhagyták az egyes tagállamoknak külön-külön szánt, úgynevezett országspecifikus ajánlásokat, amelyek a tagországok stabilitási- vagy konvergencia-, valamint reformprogramjai alapján készültek.

Egy képviselői kérdésre válaszolva Matolcsy György megerősítette, hogy magyar részről is sikerült elérni az Európai Bizottság gazdasági ajánlásainak módosítását. Emlékeztetett arra, hogy a tárca több ponton kifogásolta a hónap elején Budapest számára közzétett értékelést és szükségesnek tartott lépéseket, és a pénzügyminiszteri tanács által jóváhagyott szövegben már meg is történtek a módosítások.

Megemlítette a miniszter, hogy a magyar elnökség alatt a pénzügyi szabályozási keret javításában is jelentős előrelépést tett az EU: ötből három dossziét (a short ügyletekre vonatkozó szabályozás, a betétbiztosítási rendszerekről szóló irányelv módosítása, az egységes európai fizetési övezet szabályozása)sikerült miniszteri szinten lezárni, két kérdésben (a pénzügyi konglomerátumok felügyelete és a készpénzszállítás témájában) még folytatódik a munka.

A meghallgatáson felszólaló valamennyi EP-képviselő, köztük Sarah Bowles, a bizottság elnöke is elismerően szólt a magyar elnökség tevékenységéről. Bowles úgy fogalmazott, hogy az elnökség erőfeszítései nélkül az EU most nem tartana ott, ahol tart.

Külön méltatták a témával foglalkozó uniós munkacsoportot vezető Kármán András nemzetgazdasági államtitkárnak a gazdasági kormányzás keretében készülő hat uniós jogszabály kidolgozásában játszott szerepét.

A meghallgatás után Matolcsy György az MTI-nek úgy nyilatkozott: megható ülés volt, jó volt hallani, hogy a magyar elnökségről mennyire elismerően szóltak.

Úgy értékelte, a magyar elnökség minden fontos célját elérte, beleértve a két fontos reform előre vitelét. Ez utóbbit mindenki elismeri, nem csupán a képviselők, hanem José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Herman Van Rompuy, az állam- és kormányfői tanács állandó elnöke is - emelte ki.

Sok pénzügyi szabályozási kérdésben is előrehaladt az EU a magyar elnökség alatt, mégpedig olyan mértékben, hogy az más elnökség esetében másfél-két évig is tarthatott volna - vélte Matolcsy György.

HOZZÁSZÓLÁSOK