Matolcsy szerint épül az új magyar állam

Akár önleleplezőnek is nevezhetnék, de inkább árulkodó címmel jegyzi legfrissebb Heti Válaszos szösszenetét Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter: „Az állam újjáépítése” van a fókuszban – persze nem úgy...
NAPI, 2013. február 21. csütörtök, 10:04
Fotó: Napi.hu

Matolcsy szerint ma újjáépítjük az államot Magyarországon, ugyanis "2002 után az igazi romlás az állam szétesésében érhető tetten. Nem egyszerűen az állam újabb eladósodása, a költségvetési deficit elfutása, a foglalkoztatás zuhanása, a gazdasági stagnálás, a beruházások és a fogyasztás csökkenése, az IMF/EU-hitel, a brüsszeli deficiteljárás, a csökkenő születésszám és a növekvő bűnözés jelzi a romlást: valójában szétesett a magyar állam."

Matolcsy szerint "a jogállamot a kormány működése sodorta veszélybe és 2006-ban már nyíltan túllépett a jogállamon az akkori vezetés. A magántulajdon is veszélybe került, mert a devizahitel-csapda miatt több százezer család és vállalkozás tulajdonjoga ingott meg."

"2010 után megkezdtük az állam újjáépítését, de már látszik, hogy két politikai ciklus hibáit egy kormányzati ciklusban nem lehet kijavítani. A legfontosabb a jogállam helyreállítása: erre elég lehet egy ciklus. Az állam gazdasági tevékenységét segítő működésének helyreállítása is megkezdődött (...) Csökkenő pályára állítottuk az államadósságot, tartósan 3 százalék alatti deficitre állítottuk be a költségvetést, süllyedő pályán az országadósság, biztonságosan finanszírozzuk az adósság lejáratait, tartósan bővül a foglalkoztatás, és növekedési fordulatot várunk ebben az évben."

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

v69zsolt, 2013.02.22 08:06

@troll:
emellett a kulonadok miatt csokkent a magyar piacbol elo szolgaltato multicegek altal az orszagbol kivont penz, profit merteke, tehat tobb marad itthon, ami ugyancsak noveli a belso keresletet.

Egy kérdés a külön adok azok hogyan növelik a belsőkeresletet? Légyszíves ezt a részt kifejtenéd bővebben!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zodiakus, 2013.02.21 17:17

@szkiita: "67 év komcsi-liber pusztítást nem lehet 3 év alatt rendbe tenni !!"
Ez igaz!Bár a nyilasok által szétlővetett,agyon bombázott országot a kommunistáknak sikerült.
Talán mert akkor kevesebben loptak,vagy tehetségesebbek voltak.Nem tudom.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

szkiita, 2013.02.21 17:04

@Blama: antal józsef nem volt nemzeti ,kollaboráns volt ,vagy hülye...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lomb, 2013.02.21 16:56

Kedves Matolcsy úr!

Milyen előrelépést lehetett volna elérni, ha a kormány nem a bankok oldalára áll a devizahitelezéssel kapcsolatosan? Ha megváltoztatja a"nem értettünk hozzá" gordon által kiadott banki etikai kódexet, ha Róna úr álláspontját teszi magáévá a devizahitelekkel kapcsolatosan, és nem csányi súgására hallgatva jár el?
Milyen előrelépést lehetett volna elérni, ha a beígért elszámoltatás megvalósul?
Milyen előrelépést lehetett volna elérni, ha a "tőke szabad áramlása" örve alatt az országból kisíbolt 245 milliárd dollárnyi lóvénak töredékét megpróbálták volna visszaszerezni? - no nem az "adóamnesztiával"
Milyen előrelépést lehetett volna elérni, ha a fidesz nem ismétli meg a HR politikájában az 1998-2002 közötti hibákat?
Milyen előrelépést lehetett volna elérni, ha a külpolitikánkat nem a jelenlegi külügyminiszterre bízzák?

Álláspontom szerint a fidesz a fenti kérdésekre nem tudott jó válaszokat adni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2013.02.21 16:27

@forrum: Az adójóváírás megszüntetésének hatását valahogy elfelejti!
S mivel a foglalkoztatottak 50%-a rosszabbul járt az adóváltozásokkal, a nyugdíjasok, rokkantnyugdíjasok, segélyesek mindegyike is rosszabbul járt, így a társadalom 60%-a szívja az újabb és újabb igenis-megszorításokat, miközben évi 500 mrd körül nyernek már az egykulcsos kedvezményezettjei... Plusz a fideszvágyak többi kedvezményezettjei is viszik a pénzt, mint filmipar, látványsportágak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html