Matolcsy újabb növekedési programot lengetett be - bővített

Növekedést és munkahelyteremtést erősítő programot terjeszt a kormány elé a következő hetekben Matolcsy György.
MTI, 2012. június 22. péntek, 16:04
Fotó: Napi.hu

A nemzetgazdasági miniszter ezt pénteken Luxembourgban jelentette be, az európai uniós tagországok pénzügyminiszteri találkozójáról tartott sajtótájékoztatóján.

"Magyarország ebben az évben stagnál. Olyan gazdaságban kell folytatnunk a pénzügyi konszolidációt, most már nemcsak az államnál, hanem a vállalkozásoknál, és tovább, a családoknál, ahol nincs növekedés. Ezzel nem tudunk együtt élni" - fogalmazott.

"Azt kérem a kormánytól, hogy a következő hetekben adjon zöld jelzést egy olyan programnak, amely épít a Széll Kálmán Tervre, és épít arra, hogy az Európai Unió ma elismerte a sikeres költségvetési konszolidációnkat" - fejtette ki Matolcsy.

Sok tanácsot kapott külföldről

A nemzetgazdasági miniszter egyelőre nem árulta el a program részleteit. Mint mondta, ezeket először a kormánnyal szeretné ismertetni. A program céljairól a miniszter közölte: a kis- és középvállalatoknál kell elsősorban megerősíteni a foglalkoztatást, "ott kell segíteni, hogy tudjon fölvenni még egy embert a kicsi és még kettőt a közepes vállalkozás". Az is egyértelmű szerinte, hogy a 25 év alatti, illetve az 55 év feletti korosztálynál segíteni kell a foglalkoztatást. Továbbá - tette hozzá - azoknál a munkavállalói csoportoknál kell továbbá csökkenteni az élőmunka-terheket, ahol Magyarországon sokkal alacsonyabb a foglalkoztatási szint, mint az unióban.

Matolcsy György leszögezte: meg kell találni azokat az eszközöket és forrásokat is, amelyekkel egy ilyen program működtethető. Kiemelte: nagyon sok tanácsot kapott erre vonatkozóan az elmúlt hetekben külföldi kollégáitól is, hiszen a munkahelyteremtést erősítő gondolkodás az unió minden tagországában napirenden van.

Fiskális uniót minél előbb

Matolcsy György úgy értékelte: szép siker a kohéziós pénzek felfüggesztéséről korábban hozott uniós döntés pénteki visszavonása, de "innen jön a neheze, növekedésre, új munkahelyekre van szükség és a meglévő munkahelyek megőrzésére, mert mindenki növekedési kockázatról beszél, és mindenkinek igaza van". Jelezte azt is, hogy az uniónak nincs növekedési modellje a 2008 utáni válságszakaszban.

Újságírói kérdésre válaszolva sajtótájékoztatóján a magyar miniszter szólt arról is, hogy az eurózóna jövőjére vonatkozó egyik javaslat szerint a lehető leggyorsabban előre kell menni a fiskális unió felé, mert e nélkül a monetáris unió nem működhet. Mint közölte, Luxembourgban a mostani ülés előtt találkozót tartottak az eurózónán kívüli EU-tagállamok miniszterei, és közösen arra biztatták a zónát, hogy menjen előre a saját maguk választotta integráció útján. Magyarország is támogatja, hogy az euróövezet "tegye rendbe a szénáját", hiszen Magyarország számára is nagy kockázat, ha az övezet válsága elhúzódik - fejtette ki. 

Matolcsy György szerint Magyarországra is mindenképpen hat, hogyan halad az euróövezet egy bankunió felé. Ezzel együtt egy fiskális unió felé tett lépéshez, kötelező érvénnyel Magyarország egyelőre nem kíván csatlakozni - szögezte le, hozzátéve, hogy a csatlakozás lehetősége a későbbiekben is nyitva marad.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Ordog666, 2012.06.23 17:47

Ezek szerint Matolcsy Úr tudja, hogy mit jelent a gazdasági növekedés!
Már a 2012 évi kölségvetés tárgyalásánál is kijelentette, hogy 1,5 %.-os lesz a gazdasági növekedés és nem lehet szó recesszióról! Biztosan igaz, mert eddig nem cáfolta bölcs előrelátását!
Alapokat szeretnék pontositani:
1.sz. A váratlanul kitalált különadók a gazdaság növekedését lassitják!
( ezt is látta előre, recesszióban EU 1.hely )
2.sz. Egy szervezet leépitése nem gazdasági fejlődést, hanem ellentétes irányt jelöl. ( leépitésben csillagos ötös )
Félek, hogy a magyar gazdaságélénkitő intézkedések különös következményekkel fognak járni.
Én előre szóltam, az autópályán valaki szembe fog jönni ! ! !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

sirásó, 2012.06.23 15:24

http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/lakasa-van-megis-tamogatast-ker-a-kepviselono-2091185
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/parttarsa-mellett-ebredt-revesz-2091302
és ezek döntenek a magyar emberek millióinak sorsáról!
mariusztól már az is nagy dolog, hogy nem hányt a laptopjába!
köszönjük a lánglelkű felcsúti fülkeforradalmár és szabadságharcos dakota pávatáncosnak és hiveinek!
a gond az, amikor az okozott kárt meg kellen fizetni, ezek a hős forradalmárok eltünnek!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gewinner62, 2012.06.23 10:18

na akkor az irány tovább le--szakértőék tervezgetnek!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

BoBoB, 2012.06.23 10:07

A munkanélkülivé vált vállalkozóknak majd lesz közmunka, a választásoktól meg nem kell félniük, nem a népszerűségi görbétől függ már a párt (és az (ő) jóléti állam(uk)) jövője.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Trambulin, 2012.06.23 09:47

@SzaszaG:
Bár inkább ne dolgoznának, már ha a rombolást annak lehet nevezni.
Amúgy meg minek ismételni a múltat, a 100 napossal mindegyik csipet csapat egyetértett.
Van annál hatékonyabb módszer is, az elmúlt két év ezt igazolja.
Meg aztán unortodox módon is el lehetett intézni az újabb IMF hitelt ugye:)
Hiába! Tündér Gyuri tudja a tutit!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html