Még 200 ezret sem keresnek a kezdő jogászok

Nagyjából 132-174 ezer forint - ennyit keres egy 2011-ben végzett jogász a Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) adatai szerint – olvasható az eduline.hu-n. Egyelőre három jogi kar adatait tartalmazza a 2012-es pályakövetési rendszer.
Tóth Kata, 2013. március 12. kedd, 08:19
Fotó: Napi.hu

A Debreceni Egyetem (DE) Állam- és Jogtudományi Karán végzett hallgatók átlagosan 5-6 hét alatt találtak munkát, a nettó átlagbér 132 ezer forint. A hallgatók 21,3 százaléka már a végzéskor is főállásban dolgozott, részmunkaidős állása a megkérdezéskor 23,9 százalékuknak volt. A válaszadáskor száz megkérdezettből mindössze ketten voltak munkanélküliek.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karának volt hallgatóinak 46,4 százaléka már egyetemistaként is dolgozott, a végzéskor 38,8 százalékuknak volt teljes munkaidős állása. A válaszadáskor százból négyen voltak munkanélküliek, részmunkaidőben minden tizedik volt hallgató dolgozott. Az ELTE ÁJK-n végzettek átlagosan 2,5-3 hónap alatt helyezkedtek el, átlagos nettó fizetésük 174 ezer forint.

A Miskolci Egyetem (ME) Állam- és Jogtudományi Karán tanulók már hallgatóként is dolgoztak: 65,6 százalékuk vállalt munkát a tanulás mellett. A végzéskor a hallgatók felének volt teljes munkaidős állása. A válaszadáskor minden tizedik megkérdezett munkanélküli volt, részmunkaidőben 16,8 százalékuk dolgozott. Az ME ÁJK-n végzett hallgatók átlagosan öt hónap alatt találtak munkát, átlagos nettó fizetésük 146 ezer forint. Egyre többen tanulnak tovább: 2011-ben az érettségizők 68,3 százaléka ment egyetemre, főiskolára.

Míg az 1970-es évek végén "csak" negyven százalékkal kerestek többet a BA- vagy BSc- diplomával rendelkezők az érettségizetteknél az USA-ban, mára ez az arány megduplázódott - írja a The New York Times. Ráadásul egyre több munkáltató vár el felsőfokú végzettséget: ennek egyik oka, hogy egyre kevesebb az állás, a cégek így bátran válogathatnak a jelentkezők közül. Másrészt sokszor a tehetség vagy a motiváció hiányának tudják be, ha valaki úgy dönt, a középiskola után a munkerőpiacra lép. Így a diploma már nem is a megszerzett tudás miatt fontos, inkább egyfajta garanciát nyújt a motiváltságról - derül ki a Burning Glass elemzéséből. Vagyis olyan állások betöltéséhez is szükség van ma diplomára, amelyeknél ez korábban nem volt elvárás. Egy tavaly tavaszi felmérés szerint az USA-ban a diplomások közül a közgazdászok és a villamosmérnökök keresnek a legtöbbet, átlagosan havi 7000 dollárt, de az üzleti, matematikai, informatikai végzettségűek és a politikusok sem szűkölködnek. Itthon az átlagos nettó kezdőfizetés, amelyre a BA- vagy BSc-diplomával rendelkezők számíthatnak, 130 ezer forint.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

nyuggerbarat, 2013.03.12 14:00

Az a lényeg, hogy a nyugdíj folyamatosan emelkedjen. A nyugger az ország fő értéke.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zodiakus, 2013.03.12 10:50

@szkiita: Már Mohácsnál ott volt Gyurcsány???Te már csak tudod ...És ezt melyik Fidesz szemináriumon hallottad???
És a baloldali gengszterek Szapolyaival az élen nem mentek segíteni a királynak???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

szkiita, 2013.03.12 10:32

@Zodiakus: ...igen ,de voltak itt más bajok is . Például a kollaboráns gengszterváltás ,meg a Meggyesi -meg a Gyurcsótány ....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zodiakus, 2013.03.12 10:22

@szkiita: Mohácsnál????Térj már magadhoz ember!Két három év múlva újra jött volna a török.Mindig,minden hol nem győztünk volna.A történelmet már írtam,folyamatában kell nézni.Nem Muhi,Mohács,Majtény,Világos,Trianon van csak.Ezek csak egy folyamat lezárása.Van előtte és van utána is esemény,következmény.
Hogy fényt gyújtsak agyadban.Hiába győztünk Nándorfehérvárnál,csak jöttek.No,ez lett volna ha Mohácsnál is ha győzünk.
Az oszmán birodalom kb a XVII század közepére,végére gyengült meg.Addigra mi már régen a padlón voltunk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MongolZ, 2013.03.12 10:16

@krix: Egyetértek.

Szomorú dolog, hogy rengeteg olyan helyen akarnak diplomást alkalmazni, ahova valójában nem kéne. Igen, valóban túl sok diplomás van és kevés szakember, valóban kevés a munkahely, viszont azt is át kellene gondolni, hogy ha egy diplomás fog szakmunkát végezni, alulmotivált lesz, miközben nagy valószínűséggel egy szakmunkás még jobban el is végezné.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html