Megint óriási tűz van Zala megyében

Csütörtök este óta ismét égő szalmabálákat oltanak a tűzoltók a Zala megyei Rédicsen - írja az MTI.
Szabó Dániel, 2018. augusztus 10. péntek, 09:33
Fotó: Napi.hu

Egy nagyjából 750 négyzetméteres nyitott tárolóban 800-900 szalmabála ég csütörtök este óta a rédicsi Sugár úton. A tüzet hat fecskendővel próbálják megfékezni a lenti, a zalaegerszegi, a nagykanizsai és a körmendi hivatásos tűzoltók, három erőgép segítségével pedig már éjszaka igyekeztek szétbontani az égő bálákat - számolt be Cseresznyés Dániel, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek.

A jelentős füsttel járó tűzeset miatt a katasztrófavédelmi mobil labor folyamatos méréseket végez a térségben, de hétszáz méteres körzetben nem mutatott ki a levegőben egészségre káros gázkoncentrációt. A tűz miatt nem sérült meg senki.

Az MTI a helyszínről úgy tudja, hogy ezúttal is felmerült a gyújtogatás gyanúja, ugyanis a lángok ugyanannak a tulajdonosnak a báláinál csaptak fel, akinél néhány nappal korábban Reszneken is. Az előző esetnél napokon át küzdöttek a tűzoltók, hogy eloltsák a mintegy 3500 égő bálát.

A katasztrófavédelem szóvivője az MTI kérdésére azt mondta: a reszneki esethez hasonlóan a mostani tűz miatt is hatósági vizsgálatot indítanak.

A fotó forrása: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

HOZZÁSZÓLÁSOK