Meglepő dolog derült ki a Duna vizéről

A több millió embernek ivóvizet adó Dunából kiváló minőségű vizet lehet kinyerni, ám sokat kell tenni ahhoz, hogy ez három-négy évtized múlva is így legyen - mondta a folyót vizsgáló konzorcium vezetője a Magyar Hírlapnak adott interjúban, amely csütörtökön jelent meg.
K. Kiss Gergely, 2019. július 4. csütörtök, 07:14
Fotó: Napi.hu / Szász Péter

Engloner Attila, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézet korábbi igazgatója kijelentette: "Tudtommal mi vagyunk az elsők, akik egyesztendős idősávban és ilyen fokú komplexitásban vizsgálják a Dunát, annak tisztaságát, a belőle kinyert ivóvizet, a parti szűrésű kutakat, a csővezetékek hálózatát egészen a csapokig" - idézi az MTI.

A szakemberek naponta számos helyről gyűjtenek vízmintákat, majd ezeket azonnal a laboratóriumba szállítják. A vizsgált szakasz Suránytól Ráckevéig nyúlik. A munka többféle vízállásnál és időjárási helyzetben zajlik, és a hagyományos szennyezések mellett az új típusúakat is vizsgálják, mint a gyógyszermaradványok, valamint bomlástermékeik.

Engloner Attila úgy fogalmazott, hogy a Duna állapotát sokféleképpen lehet jellemezni, egy azonban bizonyos: a több millió embernek ivóvizet adó folyóból jelenleg kiváló minőségű vizet lehet kinyerni.

HOZZÁSZÓLÁSOK