Mégsem lesz törvény a hálapénzról?

Jelenleg nincs napirenden a hálapénz elfogadásának büntethetőségére vonatkozó törvényi szabályozás módosítása, tudomásul vették az orvos szakmai szervezetek tervezett változtatással kapcsolatos álláspontját - közölte a Magyar Hírlap megkeresésére az Igazságügyi Minisztérium.
MTI, 2015. július 6. hétfő, 08:36
Fotó: Napi.hu

A lap hétfői számában emlékeztet, elsőként a Magyar Rezidens Szövetség vetette fel a kérdést, és kérte a legfőbb ügyész állásfoglalását arról, hogy az orvosok által előre nem kért, de utólag elfogadott hálapénz vesztegetésnek minősül-e. A szervezet szerint az új Btk. alapján előfordulhat, hogy az az orvos is felelősségre vonható, aki utólag elfogadja az előre nem kért hálapénzt.

Az ügyészség osztotta a szövetség álláspontját, megállapítva, hogy a hálapénz elfogadásával kapcsolatban felmerülő passzív gazdasági vesztegetés tényállásának törvényi megfogalmazása nem egyértelmű.

Az Igazságügyi Minisztérium az egyes büntetőjogi törvények módosításáról szóló tervezetében egyértelműsíteni akart, kimondva, nem valósítja meg a vesztegetés elfogadásának bűncselekményét, aki utólag fogad el juttatást valakitől, aki elégedettségét kívánja kifejezni. Bűncselekménynek minősült volna az az eset, ha az előny elfogadása a kötelességszegés célzatával történik, vagyis az orvos az egyébként ingyen járó ellátást valamilyen juttatáshoz kötné. Ez a passzus azonban kikerült a tervezetből - írta a lap.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hunorti, 2015.07.06 10:43

jó hír ...,el kell törölni ..,már vannak jobb bérek !!!!!!!!!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matolcsy, 2015.07.06 09:50

Nincs kinek a zsebébe rakni lassan.
Régen nimbusza volt az orvoslásnak.
Mára nem, hogy kikopott hanem megfordult a megítélés.
Nehéz, unalmas, fárasztó munka hatalmas felelősséggel.
Csupa adminisztráció. Semmi pozitív visszacsatolás.
A hálapénz sem az!
Az ad aki utána feljelent...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html