Megszorítások és kirúgások jönnek az egészségügyben

Intézmények megszüntetésével és közel 150 dolgozó kirúgásával spórolna 500 millió forintot a kormány az egészségügyben, írja a Népszabadság.
Index.hu, 2014. december 25. csütörtök, 10:15
Fotó: Reuters

A lap szerint az átalakítás terve konfliktusokat gerjesztett a szaktárca és a Miniszterelnökség között, a szaktárca több kérdésben más állásponton volt. A vita miatt a már elkészült kormányzati javaslat ismét az Államreform Bizottság elé kerül.

17 háttérintézményéből csak az Országos Mentőszolgálatot és az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központot nem érinti az átszervezés. A többi intézményt az államháztartási reform részeként legkésőbb április végéig centralizálják, a 15 intézményből összesen 150 embert bocsátanának el.

Itt lesznek kirúgások:

Teljesen megszüntetik az Országos Igazságügyi Orvostani Intézetet, jogutódja a Semmelweis Egyetem lesz.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz (OEP) kerülnek a betegirányítással és a kapacitáselosztással kapcsolatos szervezési és irányítási munkák a kórházfenntartótól. Az OEP viszont csak a feladatot kapja meg, az eddig ezzel foglalkozó 45-50 emebr kirúgják.

Az Országos Tisztiorvosi Hivatalból (OTH) és további nyolc országos intézményéből négy - az OTH, az Országos Közegészségügyi Központ, az Országos Epidemiológiai Központ és az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet - maradhat csak meg.

Az Országos Egészségfejlesztési Intézetet átalakítják és új nevet kap, várhatóan Országos Népegészségügyi Intézetnek hívják majd. Ide olvasztják be az Országos Alapellátási és az Országos Gyermek-egészségügyi Intézetet.

A parlament arról már döntött, hogy a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) helyett jogutódként az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) gyakorolja majd a tulajdonosi jogokat az egészségügyi szakellátásokhoz használt állami vagyon fölött. Önállósodik viszont a gyógyszerhatóság, az Országos Gyógyszerészeti Intézet.

A GYEMSZI informatikai főosztályáról 30 embert bocsáthatnak el.

Az Országos Vérellátó Szolgálatot a szakállamtitkárság helyett a kórházfenntartó hivatal irányítja majd. A GYEMSZI 609 munkatársából papíron 90-nek kellene az Államreform Bizottság javaslata szerint távoznia. A Népszabadság szerint ötvenen számíthatnak valódi elbocsátásra.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

megfigyelt, 2014.12.26 19:18

@htszht: TE FŐ HÜLYE.!!!
Mikor engedtek ki az elvonóról vagy az elmegyógyintézetből??? Nem tudod ,hogy 2010 óta a FIDESZ teszi tönkre az országot, nagy baj az agybaj.!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

fasiszta-orbanisztan, 2014.12.26 17:48

fasiszta, korrupt Orbanisztan
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

htszht, 2014.12.26 16:24

@RealMan: Ha nincs bevàndorló arab és afrikai orvos ma nincs sebészet vidéken. Az mszp-szdsz miatt...ma màr nincs bevàndorló úgy, hogy vagy marad a fiatal orvos vagy lesz fogatlan, öreg olyan amiről írni tetszett. Ennyire egyszerű ez a teszt. Mint egy drogteszt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

htszht, 2014.12.26 16:21

@bethel: Én tàmogatom a drogtesztet. Naponta.
Remélem akkor most Ön is a fidesz kezdeményezése mellett van mert utàlja a drogosokat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RealMan, 2014.12.26 16:15

A rejtett tartalék többet ér - hamarosan az ágyatok mellett egy fogatlan, smukkal teli kreol fog állni és megpróbál beadni egy injekciót.

És ez nem is olyan vicces...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html