Megvan az új MT-tagjelölt

A Fidesz-frakció egyhangúlag támogatja Kardkovács Kolos jelölését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának új tagjának - mondta a Magyar Időknek Bánki Erik, az illetékes gazdasági bizottság elnöke.
MTI-Eco, 2016. szeptember 9. péntek, 07:32

A lap online kiadásában megjelentek szerint Kardkovács Kolost jövő hétfő délelőtt hallgatja meg a parlament gazdasági bizottsága, majd ezt követően a többség az Országgyűlésben meg is szavazza a jelölését.

"Hétfőn esküt is tesz és hivatalba is lép" - mondta a lapnak Bánki Erik.

Írtak arról is, hogy Kardkovács Kolos jogász, korábban dolgozott a nemzetgazdasági tárcánál és vezető tisztséget töltött be a jegybanknál és az MKB bankcsoportnál is.

Az új tag megválasztására azért van szükség, mert Bártfai-Mager Andrea, a monetáris tanács Országgyűlés által választott tagja 2016. július 6-i hatállyal lemondott tisztségéről, amelyet 2011. március 21-től töltött be. Bártfai-Mager Andrea azért mondott le tagságáról, mert őt nevezték ki a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztosnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK