Mi látszik a Fidesz programjából

Bemutatása előtt még homályos a Fidesz gazdasági programja, de egy-két irányvonal már látszik. A szociális juttatások kemény visszavágása borítékolható, azt azonban nem tudni, hogyan épül majd több tízezer lakás.
F. Szabó Emese, 2010. március 12. péntek, 05:30
Fotó:

A részletek csak hétfőn derülnek ki - már ha kiderül bármi is -, ám már most is lehet következtetni pár dologra a Fidesz gazdaságpolitikai terveivel kapcsolatban.

Az elmúlt napokban végighallgatott találkozókon, elsősorban a Vállalkozók Országos Szövetségének és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének rendezvényein egymást kiegészítő, de egymásnak részben ellentmondó elképzelések is napvilágot láttak.

Az állami kiadások drasztikus csökkentését Matolcsy György volt gazdasági miniszter a VOSZ gyűlésén, Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter az MGYOSZ rendezvényén hangsúlyozta.

Szavaik szerint a jövedelemcentralizációt a GDP 52 százalékáról 40 százalékra, az adóelvonást pedig a negyven százalék feletti szintről harminc százalék körüli szintre kell csökkenteni.

További részletek a Napi Gazdaság pénteki számában

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Kuka., 2010.03.12 17:42

Természetesen azt nem mondják meg, hogy hol akarnak spórolni, mert az szavazatvesztéssel járna.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html