Több jogszabály módosítását is javasolja a közfoglalkoztatási program átalakítására felkért, a gazdasági és a belügyi tárca szakértői által alkotott grémium - tudta meg a lap.

A nem végleges kormány-előterjesztés szerint az előírásokat úgy módosítanák, hogy a jövőben a 25 év alatti személyek és azok, akik várhatóan képesek önállóan vagy az állami foglalkoztatási szerv segítségével elhelyezkedni a versenyszférában, ne kerülhessenek be a közfoglalkoztatási programokba.

Emellett három éven belül egyéves időtartamban maximálnák a programban eltölthető időt. A szakképzettséggel rendelkezők pedig csak abban az esetben kerülhetnének be a közfoglalkoztatásba, ha a járási hivatal közvetítési kísérlete három alkalommal sikertelen volt a munkáltató oldalán felmerülő okból, vagy ha három hónapig nem tudott a járási hivatal a közfoglalkoztatott számára megfelelő állást felajánlani.

A tervezet úgy számol, hogy a jogszabály átalakítások és forrásátcsoportosítások nyomán legalább tízezer fővel csökkenhetne a közfoglalkoztatásban részt vevők száma, ami 12-15 milliárd forintnyi összeget szabadítana fel.

Tanácsadó- és fejlesztőközpontokat hoznának létre, e központok létrehozását a megyei és fővárosi kormányhivatalokban valósítanák meg átlagosan öt fővel, két évig, vagyis 2018. december 31-ig tartó központi munkaerő-piaci program keretében. Ez, a húsz megyével számolva pontosan százfős bővítés lenne. Emellett ugyanezen program keretében minden járásba egy-egy tanácsadó felvételét is javasolják. E szakember a közfoglalkoztatásba bevont, illetve álláskereső személyeknek nyújtana segítséget abban, hogy a versenyszférában találhassanak munkahelyet. A százfős megyei és a 174 fős járási tanácsadói hálózat éves szinten mintegy 3,5 milliárd forintba kerülne.

Mindez egy öthónapos, úgynevezett prevenciós program elindításával egészülne ki, ami egyéni és csoportos tanácsadásból, mentorálásból, továbbképzésből és keresetpótló juttatásból állna, éves költsége ötezer fővel számolva valamivel több mint 7,5 milliárd forint lenne - írta a Világgazdaság.