Nagyon utazna a magyar

Leginkább utazásra költenének idén a magyarok, és ugyanez igaz a teljes európai lakosságra is - derül ki a Cetelem kutatásából. Az utazási kedv független az életkortól: az ezüstkorúaknál is erős a kikapcsolódási vágy.
Napi.hu, 2016. június 20. hétfő, 11:05

A magyarok 37 százaléka költene utazásra vagy egyéb szabadidős tevékenységre ebben az évben, így idén is ez számít a legnépszerűbb célnak a tervezett kiadások között - derül ki a Cetelem Körkép 2016 kutatás eredményeiből.

Az utazási kedv ugyanakkor stabilan magas a teljes európai lakosságnál is: a felmérés eredményei szerint az összes megkérdezett 56 százaléka nyilatkozott úgy, hogy valószínűleg költ majd erre a célra. A teljes európai lakosságnál kis mértékben - 2 százalékponttal - nőtt az utazást tervezők aránya az egy évvel korábbihoz képest, ám a magyarok érezhetően visszafogták utazási terveiket, hiszen 2015-ben még 45 százalékuk tervezte, hogy elutazik.

Az ezüstkorúakra is jellemző a stabilan magas utazási kedv. Az ötven év feletti európaiak 41 százaléka legalább háromszor elutazott valahova az elmúlt év folyamán, amely 4 százalékponttal magasabb, mint a fiatalabbaknál (37 százalék). A magyarok jóval kevesebbet utaznak, mint az európai átlag, az életkornál pedig fordított a helyzet. Magyarországon az 50 év alattiak mindössze 29 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt 12 hónapban legalább háromszor otthonától távol töltött el éjszakát, míg a szenior korosztálynál ez az arány még alacsonyabb, 27 százalék.

Azok, akik nem terveznek utazást, főképp pénzügyi okokkal magyarázzák ezt, függetlenül az életkoruktól. A fiatalabb korosztály ezen kívül leginkább az időhiányt, illetve a családi okokat hozza fel indokként, míg az idősebbeknél az egészségügyi problémák az utazás további gátló tényezői.

HOZZÁSZÓLÁSOK