Navracsics válaszolt Sólyom kritikáira

A központosítás önmagában nem lehet sem vád, sem dicséret - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban, reagálva Sólyom László volt államfő kritikájára.
NAPI, 2012. augusztus 18. szombat, 13:09
Fotó: Napi.hu

Az interjúban a Magyar Nemzet szembesítette Navracsics Tibort Sólyom László kritikájával, aki korábban arról beszélt, hogy a politikai és gazdasági hatalom bebetonozásán és központosításán túl legfeljebb pillanatnyi taktikai célok ismerhetők fel az elmúlt két év kormányzásában.

A miniszterelnök-helyettes ezzel kapcsolatban kifejtette: a volt államfő kritikája a most zajló átalakulási folyamatban nagyjában olyan, mint amikor egy felújításra szoruló épületben a bontási és kezdetleges építési szakaszok után valaki azt mondja, hogy "ez rondább, mint amilyen korábban volt". Mint Navracsics Tibor mondta, lehet, hogy jelenlegi állapotában nem olyan szép, de látni kell, hogy az alaptörvény és a kiépülő intézményrendszer egy új politikai és intézményi kultúrát eredményez. Hozzátette: "ha arról van szó, hogy viszonylag rövid időn belül nagy léptékű változásokat kell végrehajtani - márpedig 2010 tavaszán Sólyom Lászlónak sem lehettek ezzel kapcsolatban kétségei -, akkor a központosítás tűnik hatékonyabb megoldásnak. Ugyanakkor ez nem zárja ki egy későbbi decentralizáció lehetőségét".

Megfogalmazása szerint a mai magyar helyzetet talán az 50-es évek Charles de Gaulle-féle rendeleti kormányzásával párhuzamba állítva lehetne legjobban érzékeltetni. Az ilyen nagy volumenű alkotmányos, közjogi átalakulásoknál időnként valóban előfordul az, hogy erőltetett tempójú törvényhozás zajlik, de mindez annak érdekében történik, hogy minél előbb kiépüljön az új rendszer.

A választási regisztrációval kapcsolatos felvetésre Navracsics Tibor kérdéssel válaszolt: ki az, aki megakadályozza a szocialistákat, hogy szavazóikat rábeszéljék arra, hogy menjenek el és iratkozzanak fel?

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

pro libertate, 2012.08.19 15:10

Kedves @Axxtro:

Ha azt akartad bizonyítani, hogy értetlen és ostoba hozzászóláshoz nem kell sok szó, hát ez tökéletesen sikerült...
(Bár e téren nekem eddig sem voltak kétségeim, látva egyéb hozzászólásaidat.)

Sajnos, jócskán vannak olyanok, akiktől egyetlen értelmes gondolat sem telik, ezért érvelés helyett nekik csupán az általánoskodás és a személyeskedés marad, amit gazdáiktól látnak...
(Persze, ezt ne vedd személyeskedésnek, ez általános értelmű megállapítás... :DDD)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ordog666, 2012.08.19 14:03

@Blama: Kedves Blama!
Az idézet mellé ajánlatos a szerzőt is megnevezni, különben Rád fog vetődni az aktuális plágiumgyanú árnyéka ! ! !
Klasszikus ismereteidből kiindulva, nem Marx és nem Lenin ! ! !
Talán hírhedett szerző " Mein Kampf " kezdetű esszéjéből sikerült ihletet merítened ? ? ?
Szabadságod alatt nem tartózkodtál hosszú időn keresztül a napon ? ? ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2012.08.19 13:30

"...párton belüli viszonyok az országon belüli azonos viszonyok modelljét és okát jelentették. A párt és az állam összefonódása azt eredményezte, hogy az előbbi elveszítette a végrehajtó hatalomtól való távolságtartás előnyét. Az állam és a gazdasági szervezetek tevékenysége nélkülözte a bírálatot. A parlament leszokott a tárgyalásról, a kormány a kormányzásról, az igazgatók az igazgatásról. A választásoknak nem volt értelmük, a törvények súlytalanokká váltak. Nem bízhattunk a képviselőinkben, bármilyen bizottságban ültek is, s ha mégis bízhattunk, nem akarhattunk tőlük semmit, mert nem érhettek el semmit. Még rosszabb volt azonban, hogy jószerivel már egymásban sem bízhattunk. Az egyéni és a kollektív becsület is kiveszőben volt. A tisztességgel sehova se lehetett eljutni, a képességeknek megfelelő megbecsülésre pedig szót se érdemes vesztegetnünk. Mindezek következtében az emberek többsége elveszítette a közügyek iránti érdeklődését, s csak magával és a pénzzel törődött, miközben az áldatlan viszonyokhoz az is hozzátartozik, hogy manapság a pénz sem jelent biztonságot. Az emberek közötti kapcsolatok megromlottak, a munka öröme szertefoszlott, röviden szólva a nemzet olyan időket élt meg, amelyek veszélybe sodorták a lelki egészségét és a jellemét."
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Axxtro, 2012.08.19 12:50

Kedves "pro libertate, 2012. augusztus 19., vasárnap 11:40"!

Az értetlenség és az ostobaság sok szóval kifejezve, a nagy terjedelem ellenére is ugyanaz marad.

Ezt ne vedd személyeskedésnek, ez általános értelmű megállapítás.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pro libertate, 2012.08.19 11:40

Saját hazugságai elől menekülve a fidesz számára lassan már csak egyetlen út marad: hülyének tettetik magukat...

"A központosítás önmagában nem lehet sem vád, sem dicséret"
és ezt az igazságügyi miniszter mondja... Az a központosítás, ahol a kormány saját felügyelete alá igyekszik vonni minden, tőle független hatalmi ágat, kizárólag elítélendő lehet. Ez a jogállam lebontása. A társadalom egésze szempontjából ennek a "központosításnak" nincsenek előnyei. Kizárt, hogy ezt Navracsics másképp lássa.

"látni kell, hogy az alaptörvény és a kiépülő intézményrendszer egy új politikai és intézményi kultúrát eredményez"
Szó sincs róla. A fidesz társadalom-átalakító tevékenysége nem egy új, hanem egy régi "politikai kultúra" újbóli meghonosítására irányul, egyfajta hűbérúri, jobbágyrendszer megteremtésére. A demodernizáció nyilvánvaló bizonyítéka éppen az, hogy a lebontott jogállami intézmények helyére nem lép másik, tehát rombolás van, építés nincs.

"a mai magyar helyzetet talán az 50-es évek Charles de Gaulle-féle rendeleti kormányzásával párhuzamba állítva lehetne legjobban érzékeltetni"
Az 50-es években a világ egy világháborún volt túl, de Gaulle pedig egy győztes hatalmat irányított. A fidesz ostoba retorikája szerint nálunk épp most zajlanak mindenféle háborúk, és győzelemmel legfeljebb a pártpropagandában találkozhatunk.
Egyébként eddig mindig hevesen tiltakozott a fidesz, amikor az a kritika érte a forradalmi kormányt, hogy a parlamentáris álca mögött rendeleti kormányzást folytat... :D
(Ja, és de Gaulle nacionalista volt, szemben a mi fideszünkkel.)

"A választási regisztrációval kapcsolatos felvetésre Navracsics Tibor kérdéssel válaszolt: ki az, aki megakadályozza a szocialistákat, hogy szavazóikat rábeszéljék arra, hogy menjenek el és iratkozzanak fel?"
A felvetés valahogy így hangzott: a választási regisztráció nyilvánvalóan alkotmánysértő. Még a fideszes alaptörvény szövegével is ellentétes.
Hol esik itt szó szocialistákról? Ki beszélt akadályozásról?
Eddig sem hangzott el semmiféle érv a regisztráció emllett, láthatóan most sem képesek ilyesmivel előhozakodni. Marad a hülyének tettetés módszere - ez már nagyon megy, nyilván nem kíván különösebb erőfeszítést... :DDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html