Négyszázmilliót kapott az államtól Komló

Csaknem 400 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatást kapott Komló, amelyet a település "legrosszabb állapotú útjának" felújítására fordítanak - közölte a mecseki város önkormányzata.
MTI, 2016. december 24. szombat, 13:10

A közleményben azt írták: az év végi költségvetési átcsoportosításokról döntő kormányhatározat értelmében Komlóra érkező 385 millió forintból teljesen felújítják a Munkácsy Mihály utca útburkolatát.

A vásártértől a Mecsekfalui útig az útalap és a burkolat cseréje mellett modernizálják a meglévő körforgalmat és egy újat is építenek - részletezték.

A 2018 elején befejeződő beruházás keretében rendbe hozzák a padkákat, kicserélik az úttest alatt húzódó vízvezetékeket és kiépítik a csapadék-vízelvezetést is.

A projekt támogatási szerződését 2017 elején írják alá; ezt követően indul a tervek elkészítése és a közbeszerzési eljárások előkészítése - derült ki a közleményből, amely arra is kitért, hogy a komlói önkormányzat a napokban 131 millió forintos működési támogatást kapott a Belügyminisztériumtól.

HOZZÁSZÓLÁSOK