Negyvenötmilliárd osztalékot fizet a Mol

Negyvenötmilliárd forintos osztalékjavaslatot terjeszt a Mol igazgatósága a részvényesek elé a társaság április 26-ra összehívott közgyűlésén - tette közzé a Mol tegnap a BÉT honlapján.
Almás Andor, 2012. március 21. szerda, 20:15
Fotó: Napi.hu

Az igazgatóság a tavalyi IFRS szerinti egyszeri tételektől és a nettó befektetés fedezeti ügylet hatásától megtisztított nettó eredmény 40 százalékának kifizetését javasolja, ami a társaság közleménye szerint 2 százalékos osztalékhozamnak felel meg.

A Napi Gazdaság számításai szerint ez 456 forint lehet részvényenként, ami kevesebb az elemzők által előzetesen várt 643 forintnál, vagy az utoljára 2008-ban kifizetett 883 forintnál. Ha a közgyűlés elfogadja, az állam várhatóan valamivel több mint 11 milliárd forint osztalékbevételhez juthat a Mol-tól a jelenlegi közel 24,6 százalékos részvénymennyisége után.

Az igazgatóság saját részvények vásárlására is kér felhatalmazást a tulajdonosoktól, mivel a korábban már megadott és jelenleg is érvényben lévő felhatalmazás októberben lejár. A mostani felhatalmazás is az alaptőke maximum 25 százalékára szólna legfeljebb a vásárlást megelőző 90 tőzsdenap súlyozott átlagárán. Az indoklás továbbra is az akvizíciók során cserére való felhasználás, a tőkeszerkezet optimalizálásának lehetősége (esetleges részvénybevonás) és esetlegesen a részvény vagy hibridjellegű finanszírozási eszközök alkalmazásának megkönnyítése, illetve a részvényárfolyam védelme egy esetlegesen nagyobb részvénycsomag piacra kerülése esetén.

Ilyen lehetőségről, utoljára a Dana Gas 3 százalékos részvénycsomagja esetében szóltak egyelőre be nem vált piaci feltételezések, de természetesen olykor az állami részvénycsomaggal kapcsolatban is felmerül. Igaz, ott inkább egy esetleges átváltható kötvénykibocsátásról szóltak az egyelőre minden alapot nélkülöző találgatások. A felhatalmazás a korábbi meghatalmazás tulajdonképpeni meghosszabbítását jelenti. érvényessége most is a következő év azaz 2013 októberéig szólna.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Blama, 2012.03.22 09:01

A vételár 2 %-át már ki is termetük.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bhhhbela, 2012.03.21 22:00

És így tud még többet lopni OV.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html