A  kormány honlapján jelent meg a halgazdálkodási és a halvédelmi bírságról szóló, 2014-ben hozott rendelet kiegészítésének tervezete.

Az új paragrafus 10 ezertől 30 ezer forintig rendeli bírságolni azt, aki haltermelési létesítményben (magán halastóban) állami horgászjegy vagy turista állami horgászjegy nélkül horgászik. A renitens ráadásul 3-12 hónapra eltiltható az állami horgászjegy, a turista állami horgászjegy, az állami halászjegy váltásától, illetve a halászati engedély kérelmezésétől.

QP | Quality Placement

A tervezet hatásvizsgálati lapja szerint az új bírságból várható éves bevétel 150 ezertől 450 ezer forintig terjedhet, mivel évi 10-30 esetre tehető a bírság kiszabása. Az így keletkezett bírságbevétel a központi költségvetés bevételét képezi. (Egyen halat! - üzeni az agrárminiszter)

Úgy tűnik, a kormány a kicsiért is lehajol, de kérdés, hogy nem kerül-e többe a jogszabály módosítása, mint az abból származó bevétel?