Nem ébredt még fel a pannon puma

Az elemzők szerint nem gyorsul fel a gazdasági növekedés.
NAPI Online, 2008. május 15. csütörtök, 10:15
Fotó:

A lapunk által megkérdezett elemzők szerint korai lenne örvendezni a konszenzust meghaladó kiigazítatlan GDP-növekedési adatnak. Ez még nem jelenti azt, hogy felgyorsult a gazdaság bővülése.

A KSH és az Ecostat közös gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 1,6 százalékkal, a naptári hatást figyelembe véve 0,9 százalékkal nőtt 2008 I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva. A gyorsbecslés korlátozott információs bázisra épül, így a statisztikai becslés megbízhatóságának hibahatára plusz-mínusz 0,2 százalékpont. 2007 utolsó negyedévében 0,8, illetve 0,7 százalék volt a megfelelő adat.

A szezonálisan kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,3 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék az október-decemberi 0,1 százalék után.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője ellentmondásosnak látja az adatokat: a kiigazítatlan növekedés nagyobb lett a vártnál, ám a kiigazított kisebb. Ezért nem lehet hosszabb távú következtetéseket levonni belőlük. Az első negyedévben minden bizonnyal a kiemelkedő januári és februári export tolta a GDP-t, emellett az alacsony bázisadat segített szépíteni a számokat. 2007 elején vezette be a kormány a kórházakban a volumenkorlátot és csökkentette az ágyszámokat, továbbá bezártak néhány intézményt, és erre az időszakra esett a vizitdíj bevezetése, ami visszafogta az orvos-beteg találkozásokat.

Az év hátralévő részében hasonló hatások segíthetik a növekedést, azaz nem a lendületbe jövő gazdaság, hanem a kedvező összehasonlítási alap lehet a jobb számok oka. 2008 második felében 2,5-3,0 százalékra gyorsulhat a GDP bővülése, év végére pedig 2,1-2,2 százalékos növekedést vár az elemző.

Németh Dávid, az ING Bank szakértője ugyanúgy értékeli a KSH friss adatpárját, mint kollégája. A korábbi növekedési tempóhoz lassan térhet vissza a gazdaság, a negyedéves adatot olyan egyszeri tényezők dobhatták meg, amelyek később nem jelentkeznek. Például a márciusi export, illetve ipari termelés már messze nem olyan jó, mint a februári és a januári volt. A fogyasztás oldaláról csak azért kaphatott lökést a GDP, mert a tavalyi negatív változáshoz képest már a stagnálás vagy a minimális növekedés is pozitív változás.

Az év egészére 2,0 százalékos növekedést vár a szakértő, ami esetleg felmehet 2,5 százalékra, ha a mezőgazdaság kiemelkedően jó évet zár. Alapvetően Németh szerint is az alacsony bázisadatok lesznek felelősek a növekedés gyorsulásáért.

HOZZÁSZÓLÁSOK