Nem kérik az állami nászajándékot a friss házasok

Csaknem 29 ezer házasságkötés volt 2016 első hét hónapjában, azonban mindössze 17 ezren vették igénybe az első házasoknak járó adókedvezményt júliusban, amelyben benne vannak a tavaly házasságot kötők is. A boldogító igen kimondását követő hónaptól a havi 5 ezer forintra rúgó állami nászajándék már az adóelőlegből érvényesíthető.
Napi.hu, 2016. október 4. kedd, 08:07
Fotó: Napi.hu

A szabályozás rendkívül egyszerű: a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül - de legfeljebb a családi kedvezményre jogosultság megnyíltáig - az ifjú házasok együttesen havi 5000 forint adónak megfelelő kedvezményt érvényesíthetnek. A kedvezmény azoknak jár, ahol legalább az egyik házastárs első házasságát köti - hívja fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye.

Júliusban mindössze 17 ezren adtak le munkáltatójuknak nyilatkozatot arról, hogy igénybe szeretnék venni az első házasok kedvezményét. A gazdasági tárca számításai szerint ennél lényegesen többen élhetnének a kedvezménnyel.

Akik az esküvőjüket követően adóelőlegükből még nem érvényesítették a kedvezményt, azoknak érdemes ezt mielőbb kérni.

Az érintetteknek mindössze annyi teendőjük van, hogy a munkáltatónak leadnak egy ún. adóelőleg-nyilatkozatot, amely tartalmazza, hogy kedvezményt melyikük veszi igénybe, vagy azt, hogy az összeget megosztják.

A nyomtatvány (adóelőleg-nyilatkozat 2016. évben az első házasok kedvezményének érvényesítéséről) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról letölthető.

Természetesen azoknak az adókedvezménye "se veszik el", akik hónapokkal korábban házasodtak, ám csak most nyilatkoznak munkáltatójuknak. Ők majd a 2016-os jövedelemről számot adó bevallásukban kérhetik az eddig igénybe nem vett állami nászajándék kiutalását, beszámítását vagy átvezetését.

HOZZÁSZÓLÁSOK