Nő a verseny - hol ne legyen verseny

Miközben a különböző autó- és motorversenyek iránt, az egész országban növekszik az érdeklődés, folyamatosan nő a zajos, környezet szennyező, s az adott térség forgalmát is egyre gyakrabban akadályozó rendezvényekkel szembeni tiltakozás is.
Körtési Zsolt, 2009. február 1. vasárnap, 16:24
Fotó:

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) adatai szerint, csak az elmúlt évben a rendezvényekkel kapcsolatban, több mint félezer különböző panasz és kifogás érkezett a helyhatóságokhoz. Bár végleges adatok még nincsenek, ezek közül, több mint háromszáz volt olyan, amely a jelenleg érvényes törvényi előírások szerint, is intézkedést, az adott rendezvény korlátozását indokolta.

Nem véletlen, hogy több tucat település igyekszik immár szakértők bevonásával, józan kompromisszumot kialakítani a versenyek szervezői, résztvevői, s az ellenzők, többek között a zöld szervezetek között.

A több észak-magyarországi és dunántúli kistérségben is, hosszú évek óta vezető rendezvény-, illetve versenytanácsadóként közreműködő Jánossy Géza szerint, két alapvető probléma van. Egyrészt sem a versenyszervezők, sem, pedig az ezeket ellenzők, de olykor még az önkormányzatok sem ismerik pontosan, milyen előírásokat kell betartani, betartatni egy-egy esemény alkalmával. Súlyos anomália, hogy sok esetben nem a helyi önkormányzaté a döntő szó a tekintetben, hogy lesz-e verseny, vagy hogy azt hol és milyen feltételekkel rendezik, de az ebből keletkező gondokat - a panaszáradatot, vagy a szemét eltakarítását - már nekik kell orvosolniuk, illetve megoldaniuk. Az egyik legeklatánsabb példa, az önkényes és olykor teljes káoszt okozó forgalomkorlátozás.

Jánossy hozzátette, a jogszabályokon is volna mit finomítani, ám az igaz megoldás - s ezt mutatja a nyugat-európai gyakorlat is - csak az egymás érdekinek kölcsönös frigyelembe vétele lehet. Egy-egy verseny szervezőjének is, azaz alapvető, pláne hosszabb távú érdeke, hogy az adott térség idegenforgalmi szempontból is vonzó legyen, hiszen csak így lesz közönsége.

Ugyanakkor a másik fél sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy az adott térségben vonzó programokra szükség van, különben elmaradnak a vendégek. Lehet, hogy ez pillanatnyilag, néhány ember számára előnyös, de hosszabb távon, már csak a fejlesztések elmaradása miatt sem kifizetődő.

Az elmúlt időszakban, jó néhány mátrai településen is egyre élénkebben tiltakoznak a térségben rendezett autó- és motorversenyek ellen. A térségben egyébként idén, csak autóversenyből kilencet terveznek, az egyéb, várhatóan nagy tömegeket vonzó zajos rendezvények száma pedig több tucatnyi. A helyi polgármesterek immár azt szeretnék elérni, hogy elsőként ok dönthessenek a rendezvények számáról, illetve gyakoriságáról. Jelenleg ugyanis - jó néhány verseny esetében - nem az övék a döntő szó, de a gondok náluk csapódnak le.


Kóczián Zoltán, a kistérség turisztikai és idegenforgalmi ügyekkel foglalkozó szakreferense szerint, a forgalomkorlátozásokat, a zsúfoltságot, a zajt, és főként a rendszeresen itt maradó szemetet megelégelték a helybéliek és a pihenni vágyók. A szakember hozzátette, a versenyeken megjeleno illegális időmérők is komoly gondokat okoznak. A kialakult helyzet, egyébként immár számokban is kifejezhető módon negatív hatással van a vidék idegenforgalmára. A közelmúltban már egyeztettek többek között, a Bükki Nemzeti Park, a Mátra Tájvédelmi Körzet, valamint a rendőrség illetékeseivel, s úgy döntöttek, korlátozzák a versenyeket.

Az ugyancsak jelentős idegenforgalmi vonzerővel bíró Balaton-felvidék is rendkívül népszerű, főként az autóversenyeket szervezők körében. A Székesfehérvár közelében lévő Kincsesbányától, Tapolcáig, több száz kilométernyi, gyakorlatilag egybefüggő, a különböző rallyk lebonyolítására, rendkívül alkalmas terület áll rendelkezésre. Az egyik legnépszerűbb helyszín, a Veszprém és Várpalota közötti katonai gyakorlótér, de évente tucatnyi versenyt rendeznek például Újdörögdön, de népszerű a Szombathely melletti, a Mecseki, vagy a somogybabodi pálya is.

A nagyrészt védett területek közelében megrendezetett versenyek, több tízezer látogatót vonzanak, ám immár legalább ennyien vannak azok, akik ellenzik, vagy jelentősen korlátoznák ezeket a rendezvényeket.

Téglási Ferenc, a Balaton-felvidéki önkormányzatok, turisztikai ügyekben illetékes vezető szakértője úgy véli, senkinek sem jó, ha egy olyan helyzet alakul ki, amikor azért kezdődik, verseny, hogy hol ne legyen verseny. Szükség van a rendezvények számának korlátozására, de mindenekelőtt arra, hogy a szervezők betartsák az előírásokat.

A tapasztalatok szerint, elsősorban spórolás, a költségek csökkentése miatt, egyre rosszabb a helyzet. A legtöbb gond abból adódik, hogy kellő számú szervező híján, a nézők, sokszor önveszélyes módon kóborolnak az egész pályán, mindent összetaposnak és szemetelnek. Nincs megfelelő méretű parkoló, a közönség járművei balesetveszélyes módon, az út mellett, vagy védett területen állnak, kevés az illemhely, a szeméttároló. Az alkalmi árusok, pedig gyakran az alapvető előírásokat sem tartják be. Nem véletlen, hogy az illetékes szakhatóságok, az utóbbi időben, szinte minden rendezvényen büntetnek.

Téglási hozzátette, bár jogszabály kötelezi a rendezőket az események utáni takarításra, ez az esetek jelentős részében, nagyon felületesen zajlik. Aztán hónapokig lehet kutatni, kinek is kellene rendet csinálni. Egy-egy ilyen helyszín, az év többi részében, valósággal taszítja a vendégeket, és rossz fényt vet az egész térségre.

HOZZÁSZÓLÁSOK