Novemberben bezár a következő kórház

November elsejétől megszűnik az aktív ellátás az újpesti kórházban – ezt hétfőn kora délután zártkörű „állománygyűlésen” már tényként jelentették be a dolgozóknak - írta a nol.hu.
Napi.hu, 2015. augusztus 25. kedd, 19:59

Négy kórházi osztály - a belgyógyászat, a kardiológia, a sebészet és az ötágyas intenzív - átköltöztetésére készülnek Újpesten. Azonban míg itt ez a négy osztály most 160 ágyon gyógyít, az új helyre ennél lényegesen szűkebb kapacitás, 65 ágy kerül át - rta a Népszabadság Online.

A fórumon elhangzott, hogy az érintett osztályok valamennyi dolgozóját átveszi a Honvédkórház. A kórházi gyűlésen osztogatott szóróanyag szerint mindenkit változatlan fizetéssel, jogfolytonos munkaviszonnyal foglalkoztatnak tovább, a katonai kórház béren kívüli juttatásai átlagosan mintegy 40 százalékkal javíthatják az érintettek havi jövedelmét.

Elhangzott az is, hogy kórház azért marad. Csak az aktív ellátást egy 400 ágyas krónikus és rehabilitációs intézmény váltja fel. Az intézmény vezetői még tárgyalnak a kórházfenntartó hivatallal, hogy egy erős járóbeteg-ellátó részt is működtethetne a Károlyi a jövőben - írta a portál.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

paramparam, 2015.08.26 22:04

Az a magyar gazdaság elleni bűncselekmény volt, mikor a Fidesz a politikai hatalmi játszmáinak érdekében megakadályozta a Molnár-Horváth páros féle sokkterápiát valamint az, hogy népszavazás keretében eltöröltette az ostoba vakhangyákkal a vizítdíjat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

paramparam, 2015.08.26 21:50

@matolcsy: 2010-ig véletlenül nem voltál böfögők között? Persze csak véletlenül!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.08.26 10:03

@matolcsy: Tök fölösleges az olyamsi, hyg kórház.

Nem nyereséges.

Nereséges az Állam.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matolcsy, 2015.08.26 09:24

Az OECD tanulmány igazolja a döntés helyességét.
5 ágyas intenzìv!!! ...annyit költöttek rá mint egy modern 30 àgyasra.
A színvonalról nem mer senki sem írni.
Fenn kellene tartani a böfögőknek...megérdemelnék!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.08.26 08:13

@atombandi: Megnyitottak minden bezárt vasútvonalat is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html