Tízezreket bukhat 160 ezer nyugdíjas

A nők többsége, ha teheti, korkedvezménnyel megy nyugdíjba, ám ez a döntésük akár több tízezer forinttal csökkentheti a nyugdíjukat. Ezt a KSH nemrég publikált adatai is alátámasztják a Grantis Hungary Zrt. szakértője szerint.
Szász Péter, 2020. augusztus 11. kedd, 18:17
Fotó: Getty Images

2018-ban a nyugdíjba vonuló nők 60 százaléka a Nők 40 korkedvezmény révén ment nyugdíjba. Tavaly már összesen 159 ezer fő élt ezzel a lehetőséggel.

A kedvezményt igénybe vevőknek természetesen 100 százalékban jár az a nyugdíj, amit a törvény 40 év szolgálati időnél megszab - mondta el Sipos Csaba nyugdíjszakértő. Azonban azt is látni kell, hogy a korkedvezményes nyugdíj összege 11 ezer forinttal marad el a férfiak átlagnyugdíjától. Ez nem véletlen: a nők átlagos nyugdíjazási életkora 61 év volt, ami 3 évvel kevesebb, mint a férfiaké.

A férfiaknak tehát átlagosan hárommal több szolgálati évük van, vagyis ennyivel több évet tudnak beszámíttatni a nyugdíjukba. Nem tűnik nagy különbségnek, de a nyugdíjtörvény szerint ez a három év 7,5 százalékkal magasabb nyugdíjat eredményez, ami nem elhanyagolható.

Nem ez az egyetlen tényező, ami miatt a Nők 40-nel élők rosszul járhattak. Az elmúlt évek bérrobbanása miatt sokat nőttek az újonnan megállapított nyugdíjak. Akik egy-két évvel korábban vonultak nyugdíjba, azok akár több tízezer forintos nyugdíjemelésről maradtak le, ugyanis ezt visszamenőleg nem érvényesítették, az emelés csak az új nyugdíjösszegek megállapításakor volt érvényes - mondta a szakértő.

A Grantis számításai szerint a szolgálati idővel együtt a Nők 40 kedvezmény akár 70 ezer forintos mínuszt is jelenthetett egy átlagos nyugdíjasnak, ha nagyon rosszul választotta meg a nyugdíjba vonulásának időpontját. A szakértő szerint éppen ezek miatt érdemes a nyugdíjazásnál is tudatos stratégiát követni, már akár a nyugdíjba vonulás előtt 10-15 évvel.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

narancsragacs, 2020.08.12 07:44

Ha valakinek havi 10-20 ezer forinton múlik a megélhetése 60 felett az valamit rosszul csinált korábban :)))) Arról nem beszélve hogy nem fog tovább élni aki tovább dolgozik :) De nézzük a dolgot a metek oldaláról : Éljen mondjuk 75 évig. elmegy nyugdíjba mikor 60 éves Ez -20 havi ezerrel 3,6 milla. Ha csak 2 évet dolgozik 60 után a nyugdíj mellett már megkereste és marad 3+ éve a gondtalan életre :)
Akinek meg havi hetvennel lenne több a narancs alamizsna 65 után mint 60 évesen az nem minimálbér + némi apró amiért dolgozik.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2020.08.11 22:36

Számoljunk kicsit: a cikk szerint egy nő bukhat azon, ha azonnal nyugdíjba megy, mihelyt lehet. Ez igaz lehet akkor, ha ezután egyáltalán nem dolgozik és nem hal meg 1-2 éven belül. Ha viszont nyugdíj mellett tovább dolgozik(svarcban is teheti, mert nyugdíjasként a tb-je rendben van!), jobban járhat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MaTar, 2020.08.11 22:13

Túl kellene lépni a múlt századbeli szemléleten. A nyugdíj összegére vonatkozó megállapítás csak akkor igaz, ha a jogosultságot szerző bére minimum azonos szintű marad. A bércsökkenés a hosszabb szolgálati idő ellenére is jelentősen ronthatja az átlagkeresetet, ezzel a havi nyugdíj összegét. Az igaz, hogy későbbi nyugdíjmegállapítás esetén a havi összeg magasabb lehet, de figyelemmel kell lenni az elvesztett éves nyugdíjak összegére, ami több millió is lehet. Már pedig egy évi két és fél milliós összeg kiesése havi húszezerrel magasabb összegű nyugdíjjal kb. tíz év alatt térül meg. Azt se feledjük, hogy a jelenlegi szabályozás szerint már nem a nyugdíjas dolgozik nyugdíja mellett, hanem az a dolgozó aki rendelkezik a jogosultsági feltétellel, munkabére mellett nyugdíjat is kap. És alaposan megváltozott a jövedelemstruktúra is. Általánosan jellemző a többes jövedelemforrás, ami havi szinten nem, csak éves összesítésben vizsgálható. Az alap bevételi forrás melletti osztalék, hozam, bérleti és egyéb vagyonhasznosítási bevétel szinte általános. Egy adott személy jövedelmi, vagyoni helyzete munkabérének, havi nyugdíjának összege alapján már nem ítélhető meg. Furcsán hangzik, de egyre inkább jellemző, az új nyugdíjasok között a havi 80-100 ezer forint körüli ellátást kapók számottevően jobb anyagi helyzetben vannak, mint azok, akiknek havi ellátása 2-300 ezer. Előbbiek az elmúlt harminc évben ugyanis pénzt kerestek, utóbbiak meg csak dolgoztak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2020.08.11 21:32

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Józsi2222, 2020.08.11 21:12

@csaba1002:
1002?
Szeritem nincs az még 100 sem.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html