A nyugdíjasoknak üzent a kormány

A koronavírus-járvány idején van a legnagyobb szükség arra, hogy kiemelt figyelmet fordítson a kormány a nyugdíjasokra, ezért építik vissza fokozatosan a 13. havi nyugdíjat - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth rádióban.
Domokos László, 2020. július 16. csütörtök, 09:39
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Kedd eset megjelent a Magyar Közlönyben a 13. havi nyugdíj visszaépítéséről szóló törvény, valamint a részletszabályokat tartalmazó kormányrendelet.

Négy lépésben vezetik vissza a 13. havi nyugdíjat, ennek első lépése, hogy a jövő év elején minden jogosult plusz egyheti nyugdíjat kap.

Az egyheti nyugdíj fedezete 77 milliárd forint és több mint 2,5 millió embert érint majd; a teljes plusz egyhavi nyugdíjat négy év alatt érik el. Mindenki, aki nyugdíjra vagy nyugdíjszerű ellátásra jogosult, meg fogja kapni.

A magyar kormány megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, ami azt jelenti, hogy mindig a tervezett infláció mértékével emelik év elején a nyugdíjakat, és ha az infláció végül nagyobb, akkor utólag kiegészítik a különbözettel - mondta az államtitkár az MTI beszámolója szerint.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Józsi2222, 2020.07.16 20:47

@europeer:
Orbán a nyuggerek seggét nyalja.
Meglepő megállapítás.
Év végén a nyugdíjasok többsége majd kap 10,20 vagy akár 30 ezer forint plusz pénzt.
Milyen nagyítót használtál,hogy ez neked seggnyalásnak tűnik?
A 80 fötti rokon még nem tűnik szenisnek.
Haragszik Orbánra, ez tiszta észre vall.
Tudja, hogy Orbántól csak alamizsnát kap.
Úgy vélem, nem árt, ha megjegyzem, hogy az értelmi leépülés nem csakidős korban jelentkezhet.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2020.07.16 19:13

@toferi41@freemail.hu:
"Katinka!Van egy javaslatom!Előbb a kormány fizessen azután üzenjen!"
Pontosan !
Sok narancsbeszédnek sok az alja ....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

toferi41@freemail.hu, 2020.07.16 14:34

Katinka!Van egy javaslatom!Előbb a kormány fizessen azután üzenjen!Ha én lennék a helyetekben enm ezt az egy heti plusz pénzt emelném a kommunikációm kellős közepébe, hanem azt hogy mennyi lesz ez a pénz 4égy -öt év múlva!Ezzel is ugyanazt az eredmény tudnám elérni, mert a a nyugdíjasok nagy része, különösen a 80 év felettiek azt gondolják, hogy nekem minden nap amit megélek az ajándék, és nem biztos, hogy megélem az a napot amikor az egy heti plusz pénz a számlámon megjelenik!Gondolom, hogy a szolgáltatóknál is eljárt a kormány hogy az elmaradt díjakat majd ebből a 13.-ik nyugdíjból egyenlíthetik ki a nyugdíjasok, vagy a CBÁ-nál felírásra is lehet élelmiszert vásárolni, mert ez a jövőbeli plusz pénz így költhető el a leggazdaságosabban az emelkedő infláció miatt is!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

percsi, 2020.07.16 12:09

@europeer: Ne bántsd se a nyugdíjasokat, se a szülőanyákat, ők is áldozatok, mint te. Csodálkozom, hogy ennyi év után sem jöttél rá arra, hogy duma van pénz helyett. Örülök, hogy a 80 év fölötti rokon használja az eszét, az 1-2 ezer forint nyugdíjemelésből nem tud megélni, és foci meccs helyett az egészségügyet fogja látogatni. Bár minden idős ember átkapcsolna más tv csatornára, és elgondolkodna azon, mi is történik valójában. Annak viszont nem örülök, hogy téged még mindig lehet szintén szívatott, bajba jutott embertársaid ellen uszítani. Az egész országot szívatják, és ez addig fog folyni, míg a nép össze nem fog!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

csaba1002, 2020.07.16 10:42

@europeer: Megvilágosodott. Remélem így tesznek egyre többen. Milyen lét kap Orbántól hiába? Én is nyugdíjas vagyok, de nem ugrik be semmi. Valami újságnak álcázott propagandát küldtek, és még arra sem futotta, hogy az állítólagos 150millió arcmaszkból egyet beletegyenek a nejlonzacskóba. A lét is lehet hogy küldte, csak tévedésből Mészárosnak postázták.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html