Nyugdíjasok: új világ kezdődött

Nem túl hosszú idő alatt akár meg is duplázódhat a nyugdíj mellett munkát vállalók létszáma - mondta Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Időknek.
Domokos László, 2019. január 3. csütörtök, 09:20
Fotó: Napi.hu

A munkaerőhiányt akár azok a szakemberek is pótolhatják, akik korábban nyugdíjba vonultak, de a nyugdíj mellett önként és szívesen vállalnak munkát - mondta a PM államtitkára a lapnak.

A 2019. január elseje óta élő szabályok alapján a nyugdíj mellett dolgozók fizetéséből már csak a 15 százalékos szját kell levonni, az érintetteknek tehát sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük. Így eddig havi bruttó százezer forintból 71 ezer forintot kapott meg egy dolgozó nyugdíjas, idén viszont már 85 ezerhez juthat.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a dolgozó idősek ellátás nélkül maradnának. A nyugdíj mellett munkát vállaló személyeket ezentúl is minden olyan ellátás megilleti, amit eddig nyugdíjasként igénybe vehettek, ebben semmilyen változás nem lesz. Ugyanúgy jár a kórházi és a háziorvosi ellátás, s felkereshető a szakrendelés is - magyarázta Tállai András.

Jelenleg Magyarországon nagyjából hetvenezer ember dolgozik a nyugdíj mellett. Az új szabályrendszer nyomán ez a létszám - nem túl hosszú idő alatt - akár a duplájára is emelkedhet - mondta a politikus.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.01.03 23:42

Munkára, nyuggerek! Ha már mutyikormányt választani van pofátok a dolgozó népnek, azaz kitartóitoknak, aljas féleszű ingyenélők! Munkára, nyuggerek!

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html