A nyugdíjasoknak üzent a magyar kormány

A következő hónapokban két alkalommal is külön összegekhez jutnak a nyugdíjasok. Az idősek november elején kapják kézhez a kiegészítő nyugdíjemelést, a jövő év elején pedig a visszaállítandó 13. havi nyugdíj kezdőösszege érkezik meg a címzettekhez. A két juttatás összesen 125 milliárd forintot jelent - mondta Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Nemzetnek.
Domokos László, 2020. november 7. szombat, 08:27
Fotó: Shutterstock

A következő napokban kapják kézhez az érintettek az úgynevezett kiegészítő nyugdíjemelés összegét. A 2020-as költségvetés tervezésekor 2,8 százalékos fogyasztói árnövekedéssel számoltunk, így januárban ennyivel emelkedtek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások. Az első nyolchavi adatok alapján ugyanakkor a Pénzügyminisztérium szakemberei arra jutottak, hogy négy százalék lehet a várható nyugdíjas fogyasztói árnövekedés, a kormány emiatt 1,2 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésről határozott - mondta Tállai András államtitkár a napilapnak.

A kiegészítést januárig visszamenőleg, egy összegben kapják meg az arra jogosultak, az aktuális nyugdíjukkal egy időben. Az érintettek együttesen 47 milliárd forinthoz jutnak így.

2021 elején pedig megérkezik a visszaállítandó 13. havi nyugdíj kezdőösszege. A pénzügyminiszter helyettese szerint a kormány válságidőszakban is előteremti a fedezetet a juttatásra. A 13. havi nyugdíj kezdőösszegeként jövőre 77-78 milliárd forinthoz jutnak az időskorúak.

Ezenkívül jövőre már jelentős gazdasági növekedéssel számol a kormány, olyannal, amely ­nyugdíjprémium kifizetésére is lehetőséget ad. Erre a célra 2021-ben 53 milliárd forintot tett félre a kormány - tette hozzá az államtitkár. (A Bajnai-kormány vezette be 2010-től a nyugdíjprémiumot, amely 3,5 és 7,5 százalékos GDP-növekedés között ígér százalékpontonként maximum 20-40-60-80 ezer forintot, vagy kisebb nyugdíj esetén, annak arányos részét a nyugdíjasoknak - a szerk).

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Marzipan, 2020.11.08 19:37

@europeer:
Nem értem, mi az összefüggés a bruttósítás, a béremelés és az átverés között, de abban lehet igazságod, hogy a legtöbben nem foglalkoznak a levonással, csak az érdekli őket, ami a borítékba kerül. Pedig ha megnéznék, mennyi az összes levonás, föltehetnék a kérdést, hogy mit kapnak azért, amiért ők dolgoztak meg, de nem kapják kézhez. És ha még azzal is törődnének, hogy a bércetlin feltüntetetteken felül még a munkáltató is mekkora összeget fizet a közösbe, akkor végképp adódnia kellene a kérdésnek.
Oszkónak volt egy kísérlete, a szuperbruttó, és aminek az lett volna a következő lépése, hogy a munkaerő teljes költségét kimutassák a bérlapon, és amit, ha jól tudom, Romániában be is vezettek a közelmúltban, viszont nálunk nem cél az átláthatóság és a dolgozó polgári öntudatra nevelése, de az emberek láthatóan nem is igénylik.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2020.11.08 18:16

@Marzipan: Ja, az első évben úgy volt, hogy ne legyen lázadás, mert elég volt az adóra szoktatni a népet. Több mint a fele fel sem fogta mi az, hogy bruttósítás.
De a következő béremelésnél már bukta volt. Akinek 90-ben emeltek és kitudta számolni, az egyből rájött az átverésre.
A mai napig a legtöbb melós képtelen kiszámolni a bérét, nem tudja, hogy mennyi az össz levonás, pedig a bérpapíron rajta van.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Marzipan, 2020.11.08 17:16

@syriaalaeppo@gmail.com:
Agyhalott a nénikéd, te tahó!

Itt egy szöveges leírás a 2010-es szja-ról, de jobban jársz, ha letöltesz egy 2010-es apeh-nyomtatványt (én megcsináltam):
https://ado.hu/ado/a-szemelyi-jovedelemado-2010-ben/

évi 5 millió forintos jövedelemig az adó mértéke 17 százalék, efelett pedig 32 százalék. Ezzel összhangban változik az adójóváírás mértéke is. Az adójóváírás a bér 17 százaléka, legfeljebb havi 15 100 forint, amely teljes egészében utoljára az évi 3188 ezer forintos jövedelemnél vehető igénybe, ezt követően 12 százalékkal fut ki, így 4698 ezer forintos éves jövedelemszintig érvényesíthető, efelett már nem.

2010-ben a bruttó átlagkereset: 202.525 Ft/hó, 2.430.300 Ft/év.
https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qli012a.html
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

syriaalaeppo@gmail.com, 2020.11.08 15:49

@Marzipan: Segítek hazudozó!
Feleségem 2009-ben 3 gyerekkel orvosként, 4 kötelező ügyelettel 104.000 ft nettót kapott.
gyurcsótány alatt 3 sávos adózás volt.
Egy középkáder már a legnagyobb 38 százalékos !!!! adósávba tartozott, agyhalott.
Emlékszem nem érte meg túlórázni mert magasabb adósávba kerültél és kevesebbet kerestél órabérben....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Marzipan, 2020.11.08 15:35

@antitroll:
Nincs itt semmiféle zavar.
Én legalábbis belemásztam, és más cikk kapcsán visszakerestem a korábbi adatokat.
A helyzet az, hogy 2010-ben nem csak a minimálbér volt nulla-adós, de még az átlagbér környékén is csak 10% adót kellett fizetni az adójóváírás intézménye miatt!
Még emlékszem a 100-120 ezer forintos havibérét dolgozó kollégáimra, akiknek 8-10 ezer forinttal kevesebb került a borítékba az új adórendszerrel.
Ráadásul fizethették belőle a 27% áfát is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html