Sorozatban verték át a nyugdíjasokat

A nyomozók befejezték annak a 12 csaló ügyének vizsgálatát, akik közel 60 millió forint értékben csaltak ki pénzt, illetve ékszereket, leginkább idős sértettektől - írja a Police.hu.
Szász Péter, 2019. január 8. kedd, 17:08
Fotó: Pixabay

12 ember 251 üzletszerűen elkövetett csalást követett el 2017 decembere és 2018 márciusa között Budapest több kerületében, valamint Pest megyében.

A 32 éves budapesti B. Ernő 2018. február 9-én este felhívott egy férfit, majd a fiának kiadva magát hétmillió forintot kért tőle, arra hivatkozva, hogy albánok elrabolták, fogva tartják, de ha átadja nekik a pénzt, akkor elengedik. A pénzért B. Ernő társai mentek, akiket a rendőrök az átadáskor tetten értek és elfogtak - írja a rendőrség.

B. Ernő és társai 13 esetben csaltak ki pénzt vagy ékszert a sértettektől közel 60 millió forint értékben, illetve 238 alkalommal próbáltak meg pénzt kicsalni. B. Ernő a sértetteket jellemzően éjszaka hívta fel, magát családtagnak kiadva, majd

síró, könyörgő hangon elmondta, hogy albán maffiózók megverték és elrabolták, mert tartozik nekik.

A férfi rendszerint azt kérte, hogy a kiváltásához szükséges pénzt egy hulladéktárolóba tegyék.

A nyomozók a csalókat több esetben a bűncselekmény elkövetése közben fogták el, amikor a pénzért mentek.

 

 

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.01.08 23:22

El a szavazati jogot az ingyenélő hülyenyuggerektől! Az szavazhasson aki dolgozik, adózik! Az ingyenélőknek Hallgass legyen a neve!

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.01.08 22:50

@sziralisa: "Sokkal nagyobb számban mennek szavazni a DK-ra ezek a nyuggerek."

Ha így lenne, akkor a DK nyerte volna a választást, ostoba nyugger. Itt már csak a nyuggerek szavaznak, mindenki más elmenekült ebből az ócska szétlopott mutyiországból.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

sziralisa, 2019.01.08 19:57

@Panzerkraftwagen_Drei: - Nem tűnt fel kedves Ha ha ha, hogy az általad féleszűnek titulált nyugger buktatta le a csalót, és nem a rendőrök voltak gondolatolvasók. 2. Sokkal nagyobb számban mennek szavazni a DK-ra ezek a nyuggerek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.01.08 18:59

Rászedték a nyuggereket... nagyobb baj, hogy ezek a féleszűek utána elmennek szavazni is... Orbán is egy öregező, a rászedett hülyenyuggerekből él...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html