Idén elmarad a nyugdíjkorrekció

Nem kapnak annyi plusz pénzt idén ősszel a nyugdíjasok, mint tavaly. A KSH jelentése szerint ugyanis az áremelkedés nem haladta meg az év eleji nyugdíjemelés mértékét, vagyis a számok alapján nincs szükség korrekcióra. A kormányzat szerint viszont a nyugdíjprémiummal várhatóan számolhatnak - figyelmeztet a pénzcentrum.hu.
K. Kiss Gergely, 2018. szeptember 13. csütörtök, 11:41

A novemberi visszamenőleges nyugdíjkorrekció alapja a nyolc havi átlagos infláció mértéke. Tavaly év elején például mindössze 1,6 százalékos nyugdíjemelést kaptak az idősek, ám az infláció ennél nagyobb volt, és a kettő különbözetét megkapták novemberben. A pluszpénz mértéke a nyugdíj összegétől függött, de egy 125 ezer forintos átlagnyugdíj esetén 12 ezer forint többletet biztosított - emlékeztet a portál.

A jogszabály szerint, ha a fogyasztói árak növekedésének mértéke legalább 1 százalékponttal meghaladja az év eleji nyugdíjemelés mértékét, akkor visszamenőleges hatállyal kiegészítő nyugdíjemelést, vagyis korrekciót kell végrehajtani. Ha ennél kisebb az eltérés, akkor novemberben egy összegben kapják meg a különbözetet az idősek.

Idén januárban ugyanis 3 százalékkal nőttek a nyugdíjak, viszont a KSH legfrissebb adatai szerint az infláció nem éri el a 3 százalékot, a fogyasztói árak átlagosan csak 2,6 százalékkal nőttek. Vagyis az áremelkedés nem haladta meg az év eleji nyugdíjemelés mértékét, így kompenzációra sincs szükség.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára ugyanakkor azt nyilatkozta: mivel jól teljesít a gazdaság, idén is számíthatnak nyugdíjprémiumra az idősek. A jogszabály szerint akkor kaphatnak novemberben prémiumot a nyugdíjasok, ha a magyar gazdaság növekedése meghaladja a 3,5 százalékot, miközben a költségvetési hiány mértéke is a tervek szerint alakul. Tavaly a nyugdíjprémium maximum összege 12 ezer forint volt - írja a pénzcentrum.hu.

Képünk forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

laci_52, 2018.09.13 14:04

Röviden és velősen: a KSH hazudik, szándékosan kisebbnek mutatja az inflációt a valóságosnál.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html