Pocsék hír a jövő nyugdíjasainak - gyengék az eredmények

Szinte minden önkéntes és magán-nyugdíjpénztári alap árfolyama esett 2018-ban. A felvehető reálhozam is megcsappanhatott.
Herman Bernadett, 2019. január 11. péntek, 11:38
Fotó: Unsplash

Gyengén sikerült a 2018-as év az önkéntes nyugdíjpénztáraknál. Nem hogy reálhozam nem volt, de a legtöbb nyugdíjalap árfolyama esett az elmúlt évben. Az önkéntes pénztárak között több is van, amelyik naponta közzéteszi árfolyamadatait, és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján elérhető adatok szerint a 40 hazai nyugdíjalapból mindössze öt ért el minimálisan pozitív hozamot. Ezek kivétel nélkül minimális kockázatot vállaló nyugdíjalapok voltak.

A legjobban az MKB kiszámítható alapja teljesített, 0,22 százalékot emelkedett az árfolyama. A dobogón ott van még a Pannónia kiegyensúlyozott és a Honvéd klasszikus alapja is, ezek árfolyama 0,1 százalékot emelkedett. Ezek az eredmények pedig messze vannak az inflációtól, amely tavaly novemberben éves szinten 3,1 százalékos volt, vagyis 2018-ban a pénztártagok döntő részének a megtakarítása veszített az értékéből.

Ez nem is volt meglepő, hiszen a tőzsdék többsége esett tavaly. Amerikában a főbb tőzsdeindexek 4-6 százalékkal kerültek lejjebb, Európában és Ázsiában pedig még ennél is nagyobb mértékben csökkentek az indexek. A BUX viszonylag jól vészelte át 2018-at, mindössze 0,6 százalékot esett. A kelet-közép-európai börzék egyébként viszonylag jól vészelték át a válság utáni legrosszabb esztendőt. A kötvénypiacon sem termett sok babér tavaly, a magyarországi hozamok emelkedtek, az árfolyamok estek, és az Egyesült Államokban is ugyanez volt a helyzet.

Önkéntes pénztárak hozamai (2018)
PénztárPortfólió megnevezéseHozam (%)
MKBKiszámítható0,22
PannóniaKiegyensúlyozott0,10
HonvédPénzpiaci0,10
PannóniaKlasszikus0,09
AllianzSzolgáltatási0,00
OTPKockázatkerülő-0,14
PannóniaNövekedési-0,27
MKBKlasszikus-0,30
PannóniaSzolgáltatási-0,32
BudapestBebiztosító-0,35
OTPKlasszikus-0,56
AllianzÉletjáradék-0,63
AllianzKockázatvállaló-0,66
AegonKlímaváltozás-0,78
AllianzKlasszikus-0,79
HonvédKlasszikus-0,85
OTPSzolgáltatási-0,86
AranykorCsendélet-0,97
AegonKlasszikus-1,03
ErsteKiszámítható-1,04
HonvédKiegyensúlyozott-1,21
AllianzNövekedési-1,24
HonvédNövekedési-1,26
AllianzKiegyensúlyozott-1,42
MKBKiegyensúlyozott-1,54
ErsteBázis-1,76
OTPÓvatos-1,95
ErsteSzolgáltatási-2,01
MKBNövekedési-2,07
BudapestAktív-2,07
OTPKiegyensúlyozott-2,40
AegonSzakértői abszolút hozam-2,53
ErsteLendület-2,71
AegonKiegyensúlyozott-2,93
AranykorEgyensúly-3,08
AranykorHarmónia-3,29
AranykorLendület-3,34
AegonNövekedési-4,06
OTPNövekedési-4,40
OTPDinamikus-6,92
Forrás: Napi.hu-gyűjtés, MNB

Szemben a korábbi évekkel, tavaly nem azok a pénztártagok jártak jobban, akik magasabb kockázatot vállaló portfóliókban tartották a pénzüket, hanem azok, akik az óvatosabb befektetési politika mellett döntöttek. Bár a klasszikus alapok sem teljesítettek igazán jól, a többségük árfolyama legfeljebb 1 százalék körüli mértékben csökkent.

A közepes kockázatú, kiegyensúlyozott alapok árfolyamában nagyobb volt a szórás, a Pannónia minimális pluszban fejezte be az évet, de volt olyan alap, például az Aranykor harmóniája, amelynek az árfolyama 3,3 százalékot esett. A magas kockázatot vállaló alapok teljesítményei között még nagyobb eltérések vannak, a Pannónia növekedési alapja mindössze 0,27 százalékot esett, az OTP dinamikus portfóliója, amely 90 százalékban részvényekbe fektet, csaknem 7 százalékos mínuszban volt december utolsó napján.

A legnagyobb önkéntes nyugdíjpénztári alapok a kiegyensúlyozott portfóliók, ezek közül az OTP-é lehetett az év végén a legnagyobb, ez tavaly 2,4 százalékot esett. Az Allianz kiegyensúlyozott alapja több mint 1,4 százalékos mínuszban volt az év végén, az Aegoné 2,93, az MKB-é 1,54 százalékot esett. A pénztárak számára ez azért rossz hír, mert ha nincs pozitív hozam, akkor sok bevételtől esnek el.

A nyugdíjpénztárak alapvetően a friss tagdíjakból élnek, ezekből vonhatnak el a működésükre néhány százaléknyit. Az MNB adatai szerint azonban a mintegy 1,14 milliós tagság fele egyáltalán nem fizet tagdíjat, tőlük is elvonhatnak pénzt a működésükre a pénztárak a minimálisan előírt tagdíjnak megfelelő összeg után, de csak a pozitív hozam terhére. Az idén azonban a tavalyi negatív hozamok miatt erre aligha lesz lehetőség, így a pénztárak milliárdos nagyságrendű bevételtől eshetnek el.

A magánnyugdíjpénztáraknak sem ment
A megmaradt magánnyugdíjpénztárak is gyenge hozammal vészelték át 2018-at. A négy pénztár 12 alapja közül csak kettő ért el minimálisan pozitív eredményt, a Budapest kiegyensúlyozott alapja 0,25, az MKB-é 0,24 százalékot emelkedett. A klasszikus alapok a legkisebbek a magánnyugdíjpénztárak portfóliói közül, a legnagyobb, növekedési alapok árfolyama viszont 0,65-1,77 százalékot esett. A kiegyensúlyozott portfóliók árfolyama hasonló mértékben, 0,97-1,55 százalék között süllyedt tavaly. Ez a gyakorlatban azt jelenti a pénztártagok számára, hogy a megtakarítások reálhozam-tartalma csökkent. Ha most lépnének vissza az állami nyugdíjrendszerbe, egy átlagos 4,3-4,4 millió forint körüli egyenlegnél körülbelül 200 ezer forinttal kevesebb reálhozam vehető fel, mint egy évvel ezelőtt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zana, 2019.01.11 16:46

@europeer:
Felnevelte a feleséged, vigyázz az unokákra akik a te gyermekeid, mennyit fizetsz neki ezért?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2019.01.11 16:45

@na4:
Jól van, remélem lesz aki számon kéri rajtad, ha 75 leszel.
Most hány mp alatt futod a százat? És akkor a visszeres lábaiddal meg a fájó gerinceddel és a magas vérnyomással?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2019.01.11 15:55

@europeer:
"mint például anyósom" "Na, ezeknek nem kellene nyugdíjat fizetni."

Nem vagy Te kissé elfogult? :-D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2019.01.11 13:26

@na4: Ezzel csak az a baj, hogy mi meg eltartjuk a mostani nyuggereket. Sok olyat, akik épphogy ledolgoztak 10 évet mint például anyósom, és 55 éves kora óta nyugdíjban van. 10 év munkaviszonnyal. Hivatalosan levont eü- és nyugdíjjáruléka 10% volt, SZJA még nem volt. Na, ezeknek nem kellene nyugdíjat fizetni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2019.01.11 11:46

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html