Öngólt rúgott a kormány - még több orvos távozhat Magyarországról

A korábbinál is erősebben kötheti a külföldi munkához a Magyarországról kivándorolt orvosokat a tandíj-visszafizetési kötelezettség. A nyugati kórházak könnyedén "kivásárolhatják" a volt magyarországi orvostanhallgatókat. Évente több orvos távozik külföldre, mint amennyi befejezi a képzést.
Ámon Kata, 2012. március 12. hétfő, 07:12
Fotó: Napi.hu

A Napi Gazdaság hétfői számának cikke

A Magyar Rezidens Szövetség szerint a szakemberhiány miatt a hallgatói szerződést aláírókat külföldi munkaadók "vásárolják majd ki", a hosszú távú szerződésekért cserében pedig a nyugati kórházak vállalják majd át a fiatal orvosok fizetési kötelezettségét.

Az orvosképzést évente mintegy ezren fejezik be Magyarországon, ez a szám azonban nem elegendő a rendszerből kieső mintegy 800-as orvosszám kompenzálására, évente körülbelül 1200 orvos távozik külföldre − mondta a Napi Gazdaságnak Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja.

Az Európai Unióban mintegy 200 ezer orvos hiányzik az egészségügyből, Németországban a kezdő bruttó fizetés 4 ezer euró (1,2 millió forint) körül alakul, szemben a magyarországi havi bruttó 300-400 euróval. A nyugati kórházak tehát könnyedén kivásárolhatják a volt magyarországi hallgatókat.

A rezidensek fizetését várhatóan kismértékben növeli majd a kormány, a bérkrízis ezzel enyhülhet, azonban a kimaradó alapellátásban dolgozók is benyújtják majd igényüket fizetésemelésre − figyelmeztet az Intézet a Demokratikus Alternatíváért elemzése. Bán Andrea egészségügyi szakértő szerint a béremelés mellett arra is szükség lenne, hogy a kötelező túlórák helyett valódi perspektívát kínáljanak a rezidenseknek, illetve hogy a hálapénz helyett a bevételi forrásokat intézményi szinten, átláthatóan csatornázzák be az egészségügybe.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Blama, 2012.03.13 11:18

@2gyerek: Miért kell azt államnak csúfolni?

Az államnak vannak bizonyos közfunkciói is, s most nem az elnyomásra meg a büntetésre gondolok.

Még a mi megváltoztathatatlan, kőbe vésett ( minta: Mőzes ) alaptörvényünkben is szerepelnek olyasmik, hogy Magyarország ( ez most állam vagy mi? ) törekszik jólétet adni, meg aztán vannak járandóságra jogosultak is ( anyák, betegek stb. )

Tudomásul kell vennünk, hogy ez a Magyarország - amely azonos a Kétharmaddal, ehhez kétség sem férhet - nem képes most jólétet biztosítani mindenki számára.

Jólétet talán félmillió embere számára adhat.

A többieknek egy kicsit még várniuk kell, mondjuk még pár ezer évet.

Ha az ún. jóléti, szociális funkciói ennek a magát Magyarországnak nevező alakulatnak megszűnnek, akkor nevezzük el úgy ahogy kell.

Egyszerűen A Nemzeti Félmillió Önkifizető Pénztárának (NÖP).
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

2gyerek, 2012.03.13 10:57

@Blama: Azért,hogy az elitnek legyen munkahelye,ahol lehet lopni is!Na de oda csak zsiráfok kerülhetnek be....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2012.03.13 10:40

@2gyerek: Tegyük fel, hogy ez így van.

Akkor minek az állam?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

2gyerek, 2012.03.13 10:21

A cél,hogy az állam pénzügyileg kiszálljon mindenből,ezért hozza azokat a törvényeket,hogy amit ad azt vissza is veszi.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2012.03.13 09:37

Ez nem öngól, ez a cél.

Kevés orvos, sok ember halála, csökkenő népesség, kevesebb Állami Költségvetési Pénz megfizetése - s így alacsonyabb populáció - mellett, az egészséges hadfiak többségével létrejöhet egy jó kis Spárta, ahol az Úr az Úr.

S akkor eljön a Paradicsom.

Addig viszont azoknak, akiknek az íratott meg, hogy szenvedniük és halniuk kell, szenvedni és halni fognak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html