Orbán Viktor a Fidesz elnöke igen erős szavakkal vágott vissza a kormányzatnak, miután az önkormányzati és területfejlesztési minisztérium beperelte az uniós pénzek ellopására vonatkozóan tett kijelentései miatt. A Fidesz elnöke az InfoRádiónak azt mondta, hogy az ország nyakig úszik a korrupcióban. Semmilyen pereskedés nem változtat azon a tényen, hogy a magyar embereknek küldött európai uniós források a minisztérium által szervezett akciók segítségével, központilag irányított maffiamódszerekkel eltűnnek - jelentette ki. A politikus azt javasolta mindenkinek, hogy tegyen körutat az országban, és kérdezze meg az embereket, milyen állapotokat tapasztalnak maguk körül. Magyarországon ma az emberek személyes tapasztalata mindaz, amiről beszél. Nem arról van szó, hogy egyedi esetek történnek valahol a periférián, az a boldog országok privilégiuma. A mi országunkban a kormány, annak feje és minisztériumai szervezik a pénzek eltűntetését. A Fidesz vezetője arra a kérdésre, valóban úgy gondolja, hogy a kormányfő és az önkormányzati miniszter tud a mutyizásokról, visszakérdezett: „Ne vicceljen, komolyan kérdezi ezt, vagy csak költői szándékkal?”