Orbán ötlete - ijesztő vagy jó?

Az ellenzék kormányalakítása esetén reális költségvetés kidolgozására és elfogadására ügyelő testületet, fiskális tanácsot hozna létre. Az elemzők szerint nem rossz az ötlet, a szocialisták értetlenkednek.
Molnár Csaba, 2006. március 22. szerda, 08:28
Fotó:

A NAPI Gazdaság cikke

Annak érdekében, hogy a kormány, illetve a parlament reális, betartható költségvetést alkosson, költségvetési (fiskális) tanácsot kell felállítani az új kormányzati ciklusban - ismételte meg Orbán Viktor, a Fidesz kormányfőjelöltje az MKIK elnökségi ülésén a hétfői választási gyűlésen feldobott ötletét. Orbán szerint a régi (jelenleg kormányon lévő) politika meghamisítja a költségvetést, és a helyzeten egy nagy tekintélyű, független emberekből álló tanács felállítása segítene. Az Országgyűlés csak akkor fogadhatná el a büdzsét, ha e testület rábólint arra. A tanács - amelyben helyet kapna az Állami Számvevőszék elnöke is - különleges jogokkal lenne felruházva, első körben visszaküldhetné a nem reális törvényjavaslatot a kormánynak, második körben pedig a parlamentnek - mondta Orbán.

A tanács felállításának felvetése összecseng Orbán Gábornak, a jegybank közgazdasági főosztálya munkatársának és Szapáry György MNB-alelnöknek az idén februárban megjelent tanulmányában (MNB tanulmányok 49., 2006. február, Magyar fiskális politika: Quo vadis?) felbukkanó javaslattal. A szerzők ezt többnyire egy független és szakmailag hiteles személyiségekből álló, politikailag kiegyensúlyozott, kis létszámú, a parlamentnek felelősséggel tartozó testületként képzelik el. E "tanács" feladata az államadósság hosszú távú fenntarthatóságával és a konjunktúraciklussal összhangban lévő éves államháztartási hiány szintjének megállapítása lenne. Az olyan költségvetési előterjesztések, amelyek nincsenek összhangban a testület által meghatározott költségvetési sarokszámmal, érvénytelennek minősülnének vagy a költségvetés egy automatizmuson keresztül azonnal alkalmazkodna.

Egy ilyen testület működése biztosan növelné a költségvetés transzparenciáját, kérdés azonban, hogy milyen jogosítványokkal ruháznák fel a tanácsot - kommentált Kovács György. A Budapest Economics elemzője szerint lényeges lenne, hogy a jogosítványokat kormányváltás esetén se vonják vissza, valamint konszenzus övezze a tagok kiválasztását. Az elemző szerint a lépés politikai akarat kérdése, szakmailag nyilvánvalóan össze lehetne állítani hiteles, független fiskális tanácsot.

Megfigyelők egyébként úgy vélik, ma leginkább a jegybank közelíti azt a szerepet, amit Orbán vélhetően szánna a fiskális tanácsnak - az MNB természetesen nem bír semmiféle, a büdzsé érvényességére vonatkozó formális jogosítvánnyal. Amennyiben nem csak a választással kapcsolatos költségvetési félelmek enyhítése a cél, akkor jó ötlet a független költségvetési tanács felállítása, de legalábbis pozitív költségvetési szerkezeti reformjavaslat - vélekedik a Goldman Sachs a gyorskommentárjában.

Nyakó István szocialista szóvivő ezzel szemben ijesztőnek, de komolytalannak tartja a felvetést, mivel szerinte az Állami Számvevőszék betölti ezt a szerepet. Hasonló jellegű szervezet több európai országban - Svédországban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban vagy Franciaországban - működik, és tulajdonképpen ilyen szerepet tölt be az USA-ban a Congressional Budget Office is.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

ruler, 2006.03.22 15:14

Van benne fantázia, de csak akkor, ha a testület tagjait hasonlóképpen választanák meg, mint az alkotmánybíróság tagjait. Talán így csökkenthető lenne a pártok iránti elfogultságuk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hederg, 2006.03.22 14:52

Ez jó lehetne,ha nem egy csomó Járait ültetnének ebbe a tanácsba.

Két alternatíva lenne:
-ha mi gyözünk minden nagyon jó
-ha vesztünk semmi

Ebböl lenne aztán jó gazdaságpolitika.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Gyulabá, 2006.03.22 14:29

Nem hiszem, hogy van ennél egyszerűbb és érthetetlenebb képlet. Érthetetlen, mert azok akik a döntéshozók lesznek, miért nem kerülnek be a kormányba? Egyszerű, mert az igéret a FIDESZ-é a döntés felelőssége, az elutasítás a "megtisztelt" testületé.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html