Óriási pofon a magyar olimpiának

A párizsi olimpiai tervek nem csak sport, hanem politikai értelemben is lenyűgözték a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökét. Thomas Bach két napot töltött el Párizsban, majd az Elysée-ben tartott sajtótájékoztatón elmondta, a párizsi tervek nagyon jók, nagyon egységesek, és nagy támogatást élveznek - írja az Index a CBC tudósítására hivatkozva.
Index.hu, 2016. október 4. kedd, 13:29
Fotó: Napi.hu

A sorozatos visszalépések miatt a 2024-es olimpiára már csak Budapest, Párizs és Los Angeles pályázik. A NOB jövő szeptemberben dönt a helyszínről, addig végiglátogatja a kandidáló városokat.

Párizs 1992-ben, 2008-ban és 2012-ben is pályázott, de rendre elbukott, a 2018-as téli olimpiát pedig Annecy rendezte volna. A mostani tervek igazodnak a NOB Agenda 2020 ajánlásához, amely takarékos olimpiát akar. Ezt hangsúlyozta Thomas Bach is - írja a lap.

A párizsi létesítmények 75 százaléka készen áll, és csak a negyedét kellene felépíteni, de azok is ideiglenes építmények lennének.

A vízi központ közel a Stade de France-hoz lenne kialakítva. Délen, a Bercy környékén lenne az olimpiai falu és a médiaközpont is. Hollande szerint Franciaország azt is bizonyította, hogy képes biztonságos, nagy versenyt rendezni, hiszen a terrorfenyegetettség közepette sem történt semmi atrocitás a nyári futball-Európa-bajnokságon.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rigolya, 2016.10.04 15:55

@Dakota Summer: khm...

"visszavonult"??? MEGAKADÁLYOZOTT!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dakota Summer, 2016.10.04 15:34

@tarTosPista: A "rohadék" fidesz egyetlen népszavazást sem tud megakadályozni kincsem. Egyetlen egyet sem. Nincs rá hatalma.

Valójában többször előfordult veletek, hogy nem tudtátok összegyűjteni a szükséges aláírást; vagy olyan is volt, hogy a fidesz visszavonult, amikor látta, hogy népszerűtlen témában lehet népszavazni (pl. vasárnapi boltzár).

Szóval amiről beszélsz, az nem látezik, bolsika. :P
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarTosPista, 2016.10.04 15:20

@Dakota Summer:
Na, amit leírtál, az pont a tetves fideszre igaz.
Egy szavazást említs, amit a rohadék fidesz hagyott. Csak egyet, te seggnyaló.
Mert nem az a baj, ha fideszes vagy, mindenki kedvelje amelyiket akarja, de maradjunk a tényeknél, és főleg a demokráciánál.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dakota Summer, 2016.10.04 14:55

@HauserArnold: értem. Az ostoba bolsik úgy képzelik, hogy abban a témában lehessen népszabvazni, amiben ők akarnak, és amiben nem akarnak népszavazást, abban ne lehessen. :P

És ha nem így van, akkor diktatúráznak. :P
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

HauserArnold, 2016.10.04 14:43

@matura:

Nagyon gyorsan módosítani kell a népszavazási törvényen.
Bele kell venni, hogy olimpiai ügyben semmilyen népszavazás nem lehetséges.

Ezt azzal együtt kell meglépni, hogy a "nagy magyar talpnyaló" által egy másik topikban közzétett, az Alkotmányban korábban rögzített alacsonyabb limitet is beépítik a törvénybe.

Azért kell együtt, mert még valaki kitalálja, hogy nem akar kifizetni ezermilliárdokat és népszavazás kezdeményez.

Micsoda undorító dolog! Népszavazás? Na nee.......
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html