A kormány határozatban döntött, hogy kész továbbra is finanszírozni a Forma-1-es magyarországi futamok megrendezését. A határozatból kiderül, hogy a jogdíjak drasztikusan emelkednének a futam jogait gyakorló a Bernie Ecclestone által irányított Formula One Administration Ltd. javaslata értelmében. A 2017-es jogdíj 38,3 millió dollár lenne, ami mai árfolyamon számolva 8,4 milliárd forint lenne, amelynek nagysága a most fizetett 6-7 milliárd forintos összeget is jelentősen meghaladja.

Ám a kormány által támogatott javaslat szerint a jogdíj évről-évre 7,5 százalékkal emelkedne, így az az ötéves ciklus végére elérné az 51 millió dollárt, vagyis jelenlegi árfolyamon (220 forint/USD) számolva 11,2 milliárd forintot 2021-re. Így az ötéves ciklusra számolva a kormány 48,9 milliárd forinttal kötelezné el magát a Formula One Administration Ltd. felé, anélkül, hogy a kérdésben érdemi vita vagy hatástanulmány készült volna. Összehasonlításul: idén a turisztikai célelőirányzat teljes összege 12,5 milliárd forint, ebből fizetik a Forma- költségei mellett számos fesztivál támogatását. Ráadásul a célelőirányzat eredetileg turisztikai cégek támogatására szolgált, ám időközben ezen feladatokat kiszorította a Forma-1.

 

A mogyoródi futam jogdíja (millió USD)
201738,29
201871,17
201944,25
202047,57
202151,14
Összesen222,44
Forrás: kormányhatározat

A kormány arról is határozott, hogy a jogdíj teljes mértékét a költségvetés állná, pontosabban ezt beleépítenék a többségi állami tulajdonban lévő Hungaroring Zrt. költségvetési támogatásba. A kormány döntése annyiban nem meglepő, hogy az a gyakorlat alakult ki a 1984-es indulás óta, hogy a tulajdoni hányadtól függetlenül az állam állja a rendezés költségeit, azt nem a futam termeli ki a nem nyereségből, illetve külföldi példáktól eltérően az idegenforgalmi szolgáltatók sem szállnak be a költségekbe, annak ellenére, hogy az nekik többletbevételt generál.

A Hungaroring Zrt. tulajdonosai 2011. április 9-én
TulajdonosTulajdoni hányad
Magyar Állam72,07%
OSTERMANN GMH Co KG.19,78%
MALÉV Zrt.2,10%
Hungarocamion Zrt.2,09%
ARAGO  Zrt.2,40%
Magyar Autóclub1,14%
Kisrészvényesek0,41%
Forrás: Hungaroring Zrt.

 

 

Kevesebbe kerülne mint egy stadion

Nagyon jó a viszonyunk Bernie Ecclestone úrral, s szerintem a mi szerződésünk biztonságban van. Ha tudjuk teljesíteni azokat a feltételeket, amelyeket a szerződésben vállaltunk, akkor úgy érzem, 2016-ig nem vagyunk veszélyben" - mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring elnökvezérigazgatója 2011 decemberében. Hozzátette: ahhoz, hogy utána is legyen verseny Magyarországon, két-három év múlva el kell kezdeni tárgyalni a hosszabbításról, s 2014-ben jelentős beruházást kell elvégezni a mogyoródi pályán. Ennek pontos összegét nem nevezte meg, csak annyit mondott, hogy ez kevesebbe kerül majd, mint egy futballstadion felépítése."