Béremeléssel előzhetik meg a pedagógusok sztrájkját

Miután a Pedagógusok Szakszervezete már "bérnyomásmérőt" is készített, hogy megmutassa, mennyi pénztől estek el a tanárok az elmúlt években és mekkora emelésre lenne szükség, a kormány most azt ígéri, akár 30 százalékkal is nőhet a tanárok bére.
Szabó Dániel, 2019. március 11. hétfő, 08:33
Fotó: Shutterstock

Február végén egy Bérnyomásmérőnek nevezett kalkulátort tett közzé a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azzal a céllal, hogy rámutasson, mennyivel többet is kereshettek volna a közoktatásban dolgozó szakemberek, ha a kormány a minimálbérhez rögzítené a fizetéseket egy 2015 óta változatlan mértékű vetítési alap helyett. Vannak, akiknél ez az összeg több millió forintot is jelent.

A közszolgák munkaidőnövekedését eredményező idei munkaügyi változásokkal tetézve a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) pedig azt is jelezte, hogy figyelmeztető sztrájkkal csatlakoznak március 14-én a többi érdekképviselethez. Egy felmérés szerint pedig hatalmas a pedagógusok hajlandósága a sztrájkra.

Ebben a helyzetben szivárogtatta ki a kormány a Magyar Nemzeten keresztül, hogy akár harminc százalékkal is emelkedhet a tanárok bére, ha megvalósulnak az oktatási államtitkárság szándékai. Az elképzelések szerint az életpályamodell fejlesztésével párhuzamosan jöhetne az emelés 2020-tól. Valamint újragondolják a pedagógus-életpályamodell egyes elemeit is.

A további bérrendezésre többek között azért van szükség, mert 2022-2023-ra komoly létszámgondok lehetnek az oktatásban, hiszen a tanárok jelentős hányada nyugdíjba megy. A fiatal diplomásoknak tehát kedvet kell csinálni ahhoz, hogy a tanári pályát válasszák, és huzamosabb ideig ebben a munkakörben is maradjanak - írja a lap, amely idézi  Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkárának Karc FM-nek tett nyilatkozatát is: amelyben csak annyit erősített meg, hogy két számjegyű, attraktív béremelést szeretnének jövőre.

Bódis József arról is beszélt, hogy a bérrendezés és egy korszerűbb életpályamodell kialakítása mellett át kell tekinteni a tanárképzés rendszerét, professzionálisabbá kell tenni a pedagógus-továbbképzést, és nagyobb lehetőségeket kell biztosítani az oktatásirányításnak is.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rigolya, 2019.03.11 10:56

2013-2014-ben a minimálbérhez volt kötve a pedagógusok bére.

Azóta 50%-ot emelkedett a minimálbér.

2019-ben az átlagbér arányában alacsonyabb a pedagógusi bér, mint 2010-ben volt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html