Magyarország a 27 uniós tagállam között eddig az ötödik legtöbb forrást hívta le a 2007-2013. évi programozási időszakban. A kifizetett támogatások összege folyamatosan nő, az idén december közepéig több mint 1000 milliárd forintot fizetett ki a közreműködő szervezet. Csak a múlt héten rekordösszeget, 70,2 milliárd forintot fizettek ki az Új Széchenyi Terv keretében, és az elmúlt hónap adatai alapján úgy tűnik, hogy ha nem is a 70 milliárdos, de a korábbi átlagnál jóval magasabb heti kifizetés tartható. Ez azt jelenti, hogy már 2014-re teljesülhet a közös cél - hangsúlyozta Csepreghy Nándor, hozzátéve: már csak karnyújtásnyira van a 100 százalék, vagyis az, hogy az ország teljes mértékben le tudja hívni az uniós támogatásokat, ami példátlan teljesítmény lenne az unió történetében.

A fejlesztéspolitikai intézményrendszer hatékonyabbá válását és az NFÜ kifizetéseinek növekedését nagyban segítette az a kedvező körülmény, hogy a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság felállításával a korábbi, hosszadalmas döntéshozatal jelentősen leegyszerűsödött - mondta. A grémium hatékonyságát mutatja, hogy a korábbiaknál négyszer több döntést hozott meg - jelezte Csepreghy Nándor.

A testület nyári felállítása óta eltelt mintegy fél évben összességében jelentősen csökkent az uniós forrásvesztés kockázata. Az elmúlt öt és fél hónapban 190 előterjesztés született az EU-s támogatások ügyében, és mintegy 140 döntést már meg is hozott a testület. A döntések átlagos ideje 15 napra rövidült.

Sokan keresik az önerő programot

Az a két legfontosabb eszköz pedig, amely a közszférában megvalósuló, önkormányzatokat, iskolákat, kórházakat érintő projekteket segíti, az EU Önerő Alap létrehozása és a szállítói előleg bevezetés volt. Kifejtette, korábban az önkormányzatok és a költségvetési intézmények számára sokszor megoldhatatlan feladatot jelentett a pályázatok önrészének előteremtése. Ezért 2012 októberétől a kormány egy új, 30 milliárd forintos kerettel gazdálkodó EU Önerő Alapot hozott létre, amelyből uniós projekt-megvalósítására szerződéssel rendelkező önkormányzatok önerő támogatást kérhetnek.

Csepreghy Nándor elmondta: az alapból könnyű igényelni és pozitív elbírálás esetén egyszerre fizeti ki a számla önerő részét és támogatástartalmát, amely lehet vissza nem térítendő vagy visszatérítendő. Az alap sikerét jelzi, hogy már több mint 10 milliárd forint önerő támogatásról született döntés, a megmaradt forrást a keret kimerüléséig, de legkésőbb jövő év június 30-ig lehet felhasználni.

Az uniós projektek megvalósításának gyorsítását az is segíti, hogy év közben bevezették a szállítói előleg kérésének lehetőségét a közszférában megvalósuló projekteknél. A szállítói előleg mértékét a jogszabályban a fővállalkozóval megkötött szerződés elszámolható költségének 30 százalékában határozták meg. A kifizetett szállítói előleg jelentős mértékben nőtt, eddig 170 közbeszerzést érintett ez a lehetőség összesen 272,67 milliárd forint értékben, amelynek 30 százalékát (81,8 milliárd forintot) tette ki a szállítói előleg.

Jön az e-aláírás

Csepreghy Nándor kitért arra is, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség számtalan egyszerűsítést és gyorsítást vezetett be a pályázók érdekében. Példaként említette, hogy a korábbinál jóval kevesebb dokumentumot kell beadniuk, a közreműködő szervezet az állami adatbázisban lévő céginformációt automatikusan lekéri. A pályázó a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől elektronikus levelet kap a támogatási igényével kapcsolatos döntésről, a határidők lejártára automatikus emlékeztetőben hívják fel a figyelmet. A papírmentes ügyintézésben pedig jelentős lépés az e-aláírás bevezetése a kifizetési folyamatban.

Elmondta azt is: átlagosan 5 percenként érkezik be egy pályázat az Új Széchenyi Terv keretében, körülbelül 90 millió forint értékben. 2012-ben naponta átlagosan 4 milliárd forint értékben nyíltak meg új pályázati lehetőségek uniós támogatással.

A teljes, 2007-2013 közötti időszakban rendelkezésre álló források 85 százalékáról már támogatói döntés született, és jövő nyárig meghirdetik az EU forrásokból megmaradt, 400 milliárd forint pályázható pénzt is.