Rohamosan nő a költségvetési hiány

Az év első tíz hónapjában az államháztartás központi alrendszere 2604,2 milliárd forintos hiánnyal zárt – közölte a Pénzügyminisztérium.
Rácz Gergő, 2020. november 9. hétfő, 13:58
Fotó: Napi.hu

Ezen belül a központi költségvetés 2140,0 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 25,7 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 489,9 milliárd forintos hiányt regisztráltak - közölte a tárca.

Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya 575,4 milliárd forintot tett ki. 2020 októberében a központi alrendszer 333,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, mely 62,1 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbi összegnél.

Októberben 88,0 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe. Így a 2020. évi tízhavi bevétel összesen 997,4 milliárd forintot tett ki, ugyanakkor ezen időszakban az uniós kiadások meghaladták az 1642,0 milliárd forintot.

Idén október végéig 593,3 milliárd forintot tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések. Emellett a hazai kiadások közül az év első 10 hónapjában kiemelhetők a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra (165,0 milliárd forint) és a kiemelt közúti projektekre (200,2 milliárd forint) fordított források.

Fontos kiadásként jelentkezik a turisztikai fejlesztési célelőirányzatból (196,3 milliárd forint) és a közúthálózat fenntartására és működtetésére (84,7 milliárd forint) kifizetett források. Jelentősek továbbá a Falusi Útalapból (82,0 milliárd forint), a Beruházás ösztönzési célelőirányzatból (53,5 milliárd forint), a közúthálózat felújítására (37,4 milliárd forint), valamint a Modern Városok Program céljaira (35,9 milliárd forint) folyósított összegek. Jelentős összeget fordított a költségvetés a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatására (33,6 milliárd forint) és a Magyar Falu Program alprogramjainak támogatására (34,0 milliárd forint) is.

HOZZÁSZÓLÁSOK