Rekordot döntöttek kutatók

Alaposan felülmúlta a várakozásokat a Kutatók Éjszakája hétvégi rendezvényeinek látogatottsága: a programsorozatot szervező Tempus Közalapítvány szerint csak a budapesti programokon csaknem tízezer látogató fordult meg az egyetemi campusokon és a Millenárison.
Domokos László, 2010. szeptember 27. hétfő, 12:20
Fotó:

A péntek esti programban országszerte 46 helyszínen villantak fel ismét a különböző természettudományi ágak érdekességei, és az érdeklődők olyan helyekre is bejuthattak, ahova egyébként soha.

A kutatók, a kapcsolódó intézmények és az érdeklődő közönség száma egyre nő: országos szinten 2006 és 2010 között háromezerről több mint negyvenezerre nőtt a látogatók száma.

Idén 24 város 46 intézménye nyitotta meg kapuit, s a szervezők becslése szerint 45-50 ezer látogató volt kíváncsi a kutatók titokzatosnak tűnő munkájára - ez 15 százalékkal több a tavalyinál.

HOZZÁSZÓLÁSOK