Drasztikus rendőri szigor jön az utakon

Bekeményített a rendőrség az ittas járművezetőkkel szemben Pest megyében. Az ittas vezetők tavaly csaknem 1400 balesetet okoztak itthon, ami az összes, személyi sérüléssel járó baleset nyolc százaléka. A halálos baleseteknél az ittasság a második leggyakoribb ok – hangzott el az M1 Híradójában.
K. Kiss Gergely, 2020. január 6. hétfő, 15:42
Fotó: Getty Images

Ittas vezetésen ért járművezetőket állítottak elő szombaton a rendőrök a Ceglédi Járásbíróságra. Egyikük, egy 36 éves férfi január elsején Tápiószőlősön haladt a kocsijával, amikor megállították a rendőrök. A szonda a légalkohol-koncentráció bűncselekményi határának több mint ötszörösét mutatta. A másik, 36 éves férfi is részegen vezetett Újév napján. Körülbelül két üveg bort ivott meg, mielőtt motorra ült. A Ceglédi Rendőrkapitányság mindkét ittas vezetőt őrizetbe vette.

"A Ceglédi Járásbíróság az elkövetők közül az egyiküket egy év, a másikat egy év két hónap szabadságvesztésre ítélte, mindkettőjük büntetését a bíróság próbaidőre felfüggesztette, valamint az egyik férfit másfél évre, a másikat kettő és fél évre tiltotta el a közúti járművezetéstől" - mondta Jagusztin Tamás, a Pest Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

"Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy járművet csak az vezethet, akinek szeszes ital fogyasztása utáni alkohol nincs a szervezetében. Aki mégis ittasan, vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, az hatalmas kockázatot vállal és nem csak saját magát veszélyezteti, hanem a közúti közlekedésben résztvevőket, olykor természetesen a saját utasaikat is. Ennek természetesen komoly jogi következményei vannak" - mondta az M1 Híradónak Szabóné Berki Bianka, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A Pest megyei rendőrök a hétvégén is akcióznak, hogy kiszűrjék a forgalomból az ittas vezetőket. "A Pest Megyei Főügyészség, illetve a Pest Megyei Főügyészség illetékességi területén lévő járási ügyészség természetesen minden esetben partnerek a rendőrkapitányságokkal való együttműködésben, hogy az ittas vezetőket minél hamarabb bíróság elé lehessen állítani" - hangsúlyozta Jagusztin Tamás a Pest Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hedviga, 2020.01.07 20:52

Állandóan csak az ittas vezetőkről beszélnek. És a hülyék, buták, vagy egyszerűen szeret vezetni, de nem tud?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MaTar, 2020.01.07 20:43

Örülök, hogy 20 év után újra alkalmazzák. Nyugodtan tekinthető a leghatékonyabb közlekedésbiztonsági eszköznek. Ha..., értelmesen, szakszerűen és korrekten, a forgalmi szituációk rugalmas elbírálásával alkalmazzák. Ha viszont az azzal foglalkoznak, hogy a körforgalomból kihajtáskor miért nem indexelt valaki, akkor is ha kilométer távolságon belül nincs másik jármű, vagy a Hortobágyon bírságolnak a jobbra tartás elmulasztása miatt, akkor semmivel sem ér többet az eddigieknél. Nem az azonnali bírságolás volna a lényeg, sokkal hatékonyabb a rögzített figyelmeztetés, és az ismétlődések esetén alkalmazott szankció. Az elektronika ma már lehetővé teszi, hogy napi 10 különböző helyen történő rendőri intézkedés is, akár évekig nyilvántartott legyen, és ezekből az érintettel szemben érdemi, hatékony intézkedésre kerüljön sor.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ovodas, 2020.01.07 10:22

@terabit: Ne aggódj.
Debrecenben is mindennapos az ilyen eset.
Egyetértek a nézőpontoddal.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2020.01.06 22:28

Nem csak Pest megyében, de Budapesten is szigorítani kellene, tegnap egy faszkalap Újpalotán, az egyenesen haladó sávból kanyarodott jobbra elém, majd később a két sávból nem találta el melyikben is akar menni, ott is majdnem nekem jött, a lámpánál bealudt, az ilyen drogos szarokat az útszélén kellene felakasztani elrettentő példaként.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2020.01.06 16:58

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html