Rogán: egymilliárd euró is jöhet a letelepedési kötvényből

A következő két-három évben egymilliárd euró értékben vásárolhatnak állampapírt olyan külföldiek, akik könnyebben szeretnék megszerezni a tartózkodási engedélyt - mondta a Blikknek Rogán Antal.
portfolio.hu, 2013. március 7. csütörtök, 17:43
Fotó: Napi.hu

Amennyiben az engedélyhez szükséges letelepedési államkötvényből legalább 250 ezer eurónyit kell megvennie a harmadik országbeli embereknek, akkor a Fidesz frakcióvezetőjének szavaiból az következik, hogy mintegy 4000 vásárlóval kalkulál. Ez eddig az első konkrét utalás vezető gazdaságpolitikustól arra vonatkozóan, hogy több ezer embertől számítanak kötvényvásárlásra, illetve arra, hogy ez a devizaalapú államadósság finanszírozásában valóban komoly tételt is jelenthet - véli a portfolio.hu.

A lap szerint jelenleg 2-4 ezer fő az érdeklődők száma, akiknek mintegy a fele kínai állampolgár, de vannak köztük szép számmal indiaiak és oroszok is. Ez egyébként egybevág egy közelmúltbeli orosz lapértesüléssel. Ezen szám többszöröse él legálisan, tartózkodási engedéllyel Magyarországon - jegyzi meg a Blikk. A letelepedési államkötvény megváltásával lényegében zökkenőmentesen telepedhetnek le az országban a harmadik országbeli emberek. Emlékeztet arra, hogy egy tartózkodási vízum kiváltása ugyanis sok nehézséggel jár, hiszen igazolni kell többek között a magyarországi lakhatást, illetve a megélhetési forrásokat. A letelepedési engedély sok ember számára azért is vonzó lehet, mert azzal az EU 26 további országában szabadon beutazhat, illetve huzamosabb ideig szabadon is élhet.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rigolya, 2013.03.07 18:44

@lumpi: Átvették! Úgy hívják: politikusi fizetés!

De minek kiterjeszteni minden jött-ment ellenzékire? "A nemzet nem lehet ellenzékben!" Az nem NER-konform!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lumpi, 2013.03.07 18:31

@szkiita: Nyugaton már régóta működik..,ennyi..)

a nyugati fizetest mertnem veszi at ez a balfasz kormany
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

szkiita, 2013.03.07 18:15

Nyugaton már régóta működik..,ennyi..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html