Jövő év első felében lezárulhat a mohácsi Duna-híd tervezése, így a kiviteli közbeszerzés sikeres lezárultát követően, és minden szükséges feltétel teljesülése esetén akár másfél-két éven belül megkezdődhet a létesítmény kivitelezése - jelentette be az MTI szerint  Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón, a Duna-parti városban.

A híd a Dunát Mohácsnál keresztező és az ország nyugati, déli és keleti részén végigfutó M9-es autópálya-hálózat részét része lesz, és úgy építik meg, hogy négysávos közlekedésre is alkalmas legyen.

Palkovics László beszámolt arról, hogy a létesítmény 1,3 milliárd forintból zajló előkészítése már folyik, ennek eredményeként rendelkezésre áll már a híd engedélyezési terve, hamarosan pedig a jogerős környezetvédelmi és építési engedélye is meglesz.